Hogyan veheti át a könyveket?
A semmisségi törvények (Büntetőjogi tanulmányok III.)
A semmisségi törvények (Büntetőjogi tanulmányok III.)
A kommunista diktatúra végóráit élte, amikor ellenállhatatlan erővel tört fel a társadalomból: nyilvánítsa semmissé az állam a diktatúra jogot meggyalázó ítéleteit. Már senki nem elégedett meg a közkegyelmi rendeletekkel és a bírói mentesítésekkel, amely mögött kimondva, vagy kimondatlan állt,hogy valaki bűnt követett el, amelyre később bocsánatot kapott.Magyarországon a szovjet megszállást követően - a koalíciós kormányzat leple alatt - megkezdődtek a kommunista párt kizárólagos hatalmának megteremtését szolgáló koncepciós perek. A hatalmat, amit a kommunisták nem kaptak meg a polgároktól a választásokon, a büntetőjog eszközeivel kísérelték meg - nem is eredmény nélkül - megragadni. A büntetőjogához sem, az ítélkezéshez sem volt köze az igazságszolgáltatáshoz. Felszámolták a bírói talárral leleplezet a világ alől ítélkezésnek, pedig csak gyilkolt. Magyarországon több mint ezer embert végeztek ki és több százezer embert vetettek börtönbe, nem beszélve az internáltakról és egyéb módon meghurcoltakról.Ki kellett tehát mondani, a bűnt nem az ártatlanul elítéltek, hanem a diktatúra követtte el. A hatalomnak meg kellett követni a nemzetet. A tíz éve megszületett első semmisségi törvény emlékére tartott tudományos konferencia anyagát tartalmazza ez a kötet, olyan szerzők tollából, akik tevőlegesen részt vettek a három semmisségi törvény előkészítésében. Elmondják azt is, mivel maradt még adós a jogalkotás..

Nagy segítség ez, hogy a töredékéért hozzá tudok jutni ehhez a könyvhöz! 

