Az üstökös - Petőfi Sándor életének regénye

Az üstökös - Petőfi Sándor életének regénye

Harsányi Zsolt méltatlanul mellőzött, elfeledett alakja a magyar irodalomnak. Saját korában legolvasottabbak voltak a társadalmi problémákat nem feszegető, érdekességre törekvő, izgalmas történelmi életrajzi regényei. Ezek sorába illeszkedik Az üstökös című műve is, melyben a talán legismertebb magyar költő, Petőfi Sándor sorsát rajzolta meg. Az alföldi iskolásfiúból kollégiumi diákká, vándorszínésszé, majd országosan is ismert költővé, a szabadságharc emblematikus alakjává végül vértanújává váló fiatalember sorsát az író nem az irodalomkönyvek és monográfiák megszokott száraz stílusában, vagy az ünnepi beszédek patetikus fénytörésében állítja elénk. Regényének lapjain egy olyan hús-vér ember alakja elevenedik meg a maga belső vívódásaival, sikereivel és kudarcaival, örömeivel és bánataival, küszködéseivel és álmaival, aki korai halála ellenére teljes életművet hagyott maga után, s valóban üstökösként ragyogta be korának irodalmi életét, s nemkülönben történelmi eseményeit.

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!