Árnyak ébredése

Árnyak ébredése

Földünket a 22. századtól egy új elit embertípus uralja, egységesítve a gazdaságot, a technokráciát és a szellemi fejlettséget, megfejelve transzcendens képességekkel - ők az Új Világrend, azaz a Novus Ordo Seculorum, röviden NOS tagjai, akiknek hátterében a titokzatos Katedrális nevű szervezet áll. Ebbe a sajátos új világba születik bele Gin Bowman, aki tizenhét éves korára már pontosan tudja, hogy mindenképp űrfelderítő pilóta akar lenni. Hogy álmait megvalósítsa, belép a hadseregbe, és részt vesz egy fél éves kiképzésen. Mielőtt megkezdené tanulmányait a helyi Katonai Akadémián, még lazít egyet Chicagóban. Itt ismerkedik össze Annabeth-tel, akivel hamar közel kerülnek egymáshoz. Rövidesen azonban arra lesznek figyelmesek, hogy valakik a nyomukban vannak, és mire észbe kapnak, már az akkori legnagyobbak globális játszmájának közepén találják magukat...

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!