- Szerző: Helmut Altner
- Kiadó: Hajja & Fiai
- Kiadási év: 2007
- Eredeti ár: 2938 Ft
Hogyan veheti át a könyveket?
Haláltánc Berlinben
Haláltánc Berlinben
"Fejkendős, kezükben bevásárlószatyrokat cipelő nők egy csoportja lép ki a zászlóalj-parancsnokságról. Sokuk derekán kötényük fölött pisztolytáska lóg, és néhány SS-tiszt is velük tart. Berlini háziasszonyok, akik Goebbels felhívására heti öt óra lőkiképzésre járnak. Ebéd után rohamsisakokat osztanak ki számunkra. Ma lesz az eskütételünk, három bajtársamat elküldik, hogy díszítsék fel az étkezdét. Megtisztítjuk és kifényesítjük felszerelésünket, majd délután ötkor szemléhez sorakozunk. A törzsőrmester végiglépdel soraink előtt. Rohamsisakban mindannyian ugyanúgy nézünk ki. Ez az 1945-ös divat, a fiatalság új arca" - olvashatjuk a háborús emlékirat 1945. április 5-i bejegyzésében. Helmut Altnernak március 29-én kellett behívóparancsa értelmében megjelenni a spandaui laktanyában. 16 éves volt akkor. Kiképzését Berlintől keletre, közvetlenül a frontvonal mögött kapta, s néhány nap múlva már az első sorban kellett harcolnia a támadó Vörös Hadsereg ellen. Sikerült túlélnie az Odera-front összeomlását, majd Spandauban folytatta a küzdelmet, melyet egységéből csupán másodmagával élt túl. A Reichssportfeldért vívott "csata" napjaiban metróalagutakban harcolt, majd május 2-án részt vett a berlini védősereg egy részének nyugati irányú kitörési kísérletében, mely katonák és civilek számára egyaránt vérfürdőbe torkollott. Másnap Brandenburg mellett szovjet hadifogságba került. Visszaemlékezése első ízben 1948-ban jelent meg Offenbachban, az amerikai katonai kormányzat engedélyével. A jegyzetekkel és fekete-fehér képekkel, térképekkel kiegészített mű végén a témához kötődő hadtörténeti érdekességek függeléke és névmutató található.

Áttanulmányoztam az ajánlatokat, és nagyon meglepett, hogy nem használt könyvről van szó ilyen jutányos áron, hanem teljesen új példányról! 

