Hogyan veheti át a könyveket?
Szép lányok és terroristák
Szép lányok és terroristák
André Libik, azaz Libik András önéletrajzi regénye a kötet. A rózsadombi, jómódú polgári környezetben fölnövekedett fiú, 1942-ben a Lónyai utcai református gimnázium tanulója volt, ám amikor kiderül róla, hogy 'zsidó vér' folyik az ereiben, mindenki 'csúfolta és rugdosta'. Az első szerelem 11 éves korában érintette meg, azonban ez az érzés soha nem teljesedhetett be, mert Anikó Auschwitzban elpusztult. A Libik család minden tagja háború- és náciellenes volt, a szerző édesanyja nem tudván elviselni a numerus clausus miatti kirekesztettséget és örökös félelmet, 1944-ben öngyilkos lett, bátyja belépett az illegális kommunista pártba, itt ismerkedett meg Szent-Györgyi Albert professzor lányával, Nellivel, akit még 1944-ben feleségül vett. A családi kapcsolat okán is bujtatták a rózsadombi villában, a nyilasok hatalomra jutása után Szent-Györgyi professzort, Major Tamást és Kállai Gyulát. Libik András 1947 őszétől egy előkelő svájci internátusban folytatta a tanulmányait, majd hazatérve a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára vették föl, ahol Ranódy László osztályába került, 1955-ben ismerkedett meg a feleségével, Magdával, 1956-ban néhány magakorabeli fiatalemberrel megalakította Magyarország 1948 utáni első 'maszek filmgyártó vállalatát'. Az 1956 október huszonharmadikai eseményeket oknyomozó riporterként, szinte életre kelő képekben tárja az olvasók elé. 1956-ban maga mögött hagyta az országot, disszidált, és a bécsi tartózkodás időszakát a gyönyörű lánnyal, Katival eltöltött esték is bearanyozták. Ettől az időszaktól kezdődően világutazóvá vált. Hat földrész, több, mint hetven országában járt, és az ottani élményeket, kalandokat riporterként és filmproducerként rögzítette. Magyarországon kívül, otthona volt még Svájc, Franciaország, Nigéria és Németország, de jó sorsa elvitte az afrikai vadonokba, sőt még Alaszka urániumbányáiba is, és a kötet címében jelzett palesztin terroristák miatt volt, ami kor életveszélybe is került. A szerző egészen a rendszerváltozás évéig meséli el nem minden tanulság nélküli kalandos életének eseményeit. A kötethez a barátok, Mécs Imre SZDSZ-es országgyűlési képviselő valamint Josef von Ferenczy és Görgey Gábor írt ajánlást. Az utóbbi soraival érdemes az olvasók-figyelmét felhívni a kötetre: 'A kalandor és a „kalandos élet” között az a különbség, hogy a kalandor önhasznán kívül nem hoz létre semmit, a kalandos embernek viszont a kaland csak egy alkalom egy érdekes életre, melyből értéket teremthet. Libik André az utóbbi embertípushoz tartozik'.

Volt a könyvek között egy ráadás kiadvány, betettük az osztály könyvgyűjteményébe! Nagyon köszönjük, sokat fogjuk használni magyar órákon! 

