Tanulmányok Halasy-Nagy József filozófiájáról

Tanulmányok Halasy-Nagy József filozófiájáról

Halasy-Nagy József a két világháború közötti időszak kiemelkedő filozófusa volt. Műveiből nemzedékek ismerkedtek a filozófia alapjaival és történetével. Kötetünk ez idáig a legteljesebb feldolgozása életművének.

Létezik-e magyar filozófia? - filozófus körökben gyakran hangzik el ez a kérdés, s a tagadókkal szemben többek közt Halasy-Nagy József nevét szokták emlegetni. Munkásságának és jelentőségének nyilvános kiértékelése 2001-ig váratott magára, amikor is Szegeden az MTA és a helyi akadémiai bizottság szervezésében konferenciát rendeztek tiszteletére Scientia potestas címmel ('A tudás hatalom' - ez volt Halasy-Nagy József kedvenc mondása). Jelen kötet a szegedi konferencia anyagát tartalmazza. Célja, hogy átértékelje azt a felfogást, amely Halasy-Nagy Józsefet csupán filozófiatörténészként állítja be, és egyértelműen bizonyítani kívánja, hogy esetében egy rendkívül sokoldalú, komplex életműről van szó, mely felöleli a történet- és kultúrfilozófiát, a politikaelméletet, az esztétikát és az antropológiát. A közölt tanulmányok három témakör szerint oszlanak meg. A filozófus Halasy-Nagy cím alatt többek közt Halasy-Nagy József világszemléletéről, történetfilozófiai elveiről, kultúrkritikájáról, politikai nézeteiről olvashatunk. Halasy-Nagy és kortársai a címe a második résznek, melyben többek között szó esik Pauler Ákos, Bartók György és báró Brandenstein Béla, a Pázmány Péter Tudományegyetem filozófia tanszékének akkori vezetője kapcsolatáról. A harmadik rész A tudományszervező tanárral ismerteti meg az olvasót. Egy néhány lapra terjedő függelékben a neves magyar filozófus életútja olvasható.

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!