Hogyan veheti át a könyveket?
A márkák - A márkák világa, a világ márkái
A márkák
A márkák világa, a világ márkái
A márkák kétségkívül meghatározó szerepet játszanak napjaink gazdasági életében. De ez a szerep nem korlátozódik a gazdasági társaságok életére - miként a világhírű marketingszakember hangsúlyozza. Véleménye szerint jelentőségük a jövőben tovább erősödik majd, ezért nagyon fontos, hogy megértsük a márkák szerepét a kereskedelemben. Annál is inkább - figyelmeztet Olins -, mert ezt a folyamatot mi, fogyasztók irányítjuk és ellenőrizzük. A szerző részletesen elmagyarázza a márkák működési mechanizmusát, azt, hogy hogyan kell létrehozni és életben tartani őket. Igen széles társadalmi síkra vetíti ki szerepüket, hangsúlyozván, hogy egy-egy márkának felmérhetetlen hatása lehet arra a cégre, térségre, országra nézve, amely életben tartja. Egy külön fejezet például a politikai márkázást veszi szemügyre, hiszen nemcsak áruknak, cégeknek, de az egyes nemzeteknek is szüksége van a márkára. Sőt, a szerző határozottan rámutat arra, hogy a globalizáció korában egy nemzet márkázása már nem csupán a nemzeti büszkeség része, hanem a gazdasági túlélés egyik fontos eszköze. A huszonegyedik század első évtizedének gazdasági-társadalmi folyamatait élvezetes stílusban, gazdag fekete-fehér képanyag segítségével megvilágító, ízlésesen tipografizált, bibliográfiával és tárgymutatóval kiegészülő kiadványt okulásul és szórakozásul egyaránt érdemes elolvasni.

Biztos vagyok benne, hogy rendszeresen fogunk Önöknél vásárolni, tekintve a jó árakat és a nagyon kedves kiszolgálást. 

