A gólkirály - Szusza Ferenc életútja

A gólkirály - Szusza Ferenc életútja

Vélhetően nem volt olyan futballválogatott a világban az ötvenes évek első felében, amelynek ne fért volna be a csatársorába Szusza Ferenc. Egy kivétel mégis akadt, és ez a klasszis csatár pechjére pont a magyar volt. Hiába volt posztján a világ egyik legjobbja, az Aranycsapat tündöklésének (és bukásának) idejében meg kellett elégednie a klubcsapatának szerzett dicsőséggel. E könyvből kiderül, hogy ebben talán szerepet játszott egy moszkvai szállodából óvatlanul elhajított pezsgősüveg is, mindenesetre Szusza sosem panaszkodott, tette a dolgát és minden erejével szűkebb pátriája (a változó nevű újpesti futballcsapat) sikereiért harcolt. A pályafutását bemutató könyv végigköveti Szusza életútját, és feleleveníti sikereit, akár játékosként, akár edzőként érte el azokat. A kötetet színes és fekete-fehér fotók egészítik ki.

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!