A bábosok

A bábosok

A világhírű etológus, Csányi Vilmos több szakmai sikerkönyv után egyre inkább szépírói babérokra tör. Legutóbbi, Kannibálok. Történetek a sötét oldalról című szatirikus elbeszéléskötete után most egy vérbeli regénnyel jelentkezik. Az olvasmányos, tisztán fikciós történet egy ősi, erőszakmentes falu életébe ágyazva szemlélteti, milyen tragikus módon semmisíti meg a globalizáció a szinte érintetlen közösséget. Tulajdonképpen filozófiai államregénnyel, utópiával van dolgunk, amely egy seholse-országban játszódik. A nagytőke érdekei által mozgatott tömeges társadalmunk jelenében zárványként maradt fenn az alig ötszáz fős Kövek Közösségének zárt kultúrája. A tizenkilencedik századi utópikus szocialista kommunákra emlékeztető közösséget pár száz évvel ezelőtt egy remete hozta létre vallási üldözések elől menekülő férfiak és nők csoportjából, kísérletképpen. A falu önellátó, a természettel való harmonikus együttélésen alapuló életmódját, annak minden részletét szabályozó hiedelemvilágát a remete tervezte meg, szellemi irányítója pedig mindenkori utóda, a sámán. A tökéletes idillt csak a külvilág bonthatja meg, s ez be is következik, amikor kiderül, hogy területük alatt gázmező húzódik, amelyet a MultiGas nevű cég meg akar szerezni. Ezért küld bábosokat és kútfúrókat a faluba, azaz a külvilág megkezdi civilizációs ostromát. A helyiek szövetségesre találnak egy ifjú kultúr-antropológusnőben, aki azonban szerelemre lobban a helyi tanító iránt, aminek a vége a kiközösítés, s hamarosan a felbolydult telep is lángra lobban egy törvényszerű gázrobbanás következtében. Az utópia fokozatosan antiutópiává válik, az eszményi állapotokat nemcsak a civilizált világban tomboló agresszív nyereségvágy zúzza szét, hanem a szerelmi szál vonalán haladva a zártsága, fejlődésképtelen volta miatt is pusztulnia kell. A szerző tehát igyekszik elkerülni az ökoszentimentális példázatot, helyette szigorú dramaturgiával felépített regényében korunk alapvető kérdéseire keresi a lehetséges válaszokat.

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!