A Pompadour szocialista brigád

A Pompadour szocialista brigád

A negyvenes éveiben járó írónő önéletrajzi jellegű novelláiban a Kádár-rendszer utolsó évtizedeit idézi fel. Mint könyve fülszövegében írja, fő érdeklődési területe a groteszk, minek következtében szereti a dolgokat a visszájukról nézni. Ezekben az írásaiban a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveket eleveníti fel, ezt a mára sok szempontból nosztalgikussá szelídült korszakot egy kamaszlány szemszögéből láttatva. A groteszk azonban e több ciklusba rendezett novellák, egy-egy jellegzetes élményt, témát középpontba állító rövid történetek esetén nem annyira a látásmódban, mintsem az ábrázolt valóságban jelentkezik, bár ahogyan a rendszerváltás ellentmondásos évein át a jelen felé közelítünk, úgy válik az író látószöge egyre élesebbé. Ha lehet így fogalmazni, Lajta Erika kiváló realista vénával rendelkezik. Stílusa gördülékeny, elbeszélői technikája (novellái zömében) hagyományos. Annál újszerűbb viszont, ahogyan a korszak egy-egy hétköznapi témáját felelevenítve maguk az események, az élethelyzetek válnak kezdetben inkább komikussá, majd egyre fanyarabbá, végül torzzá. Így lesznek például a szocialista mezőgazdaság csínytevő ellenségeiből, az építőtábor mozgalmi dalokat éneklő diákjaiból eszméletüket vesztett, orgiázó rockerek, de ebből a nézőpontból válik érthetővé a fejlődő országból érkezett fekete fiú mélységes megalázottsága is a naiv szocialista polgár kérdésére: Ugye, Angola az az ország, ahol a legsötétebb bőrű négerek laknak? Lajta Erika írásai leginkább talán Örkény István és Hajnóczy Péter műveihez állnak legközelebb látásmód és stílus tekintetében, novellái elsősorban a magyar irodalom ezen vonulatának kedvelői figyelmére számíthatnak.

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!