Hogyan veheti át a könyveket?
Háló
Háló
Az ezerötszázas évek első tizedében a bécsi egyetemen tanult egy Caspar von Heltau nevű erdélyi szász ifjúember. Ha nem is bizonyos, mégis valószínű, hogy azonos lehet azzal a német katolikus papból lett magyar protestáns íróval, aki Heltai Gáspárra magyarosította nevét. Hiszen tudjuk, hogy a Szeben megyei Nagydisznódon született, amelynek Heltau volt a német neve. De ha valóban ő volt az a bécsi diák, akkor úgy 1490 körül kellett születnie, s ez esetben már csak férfikora delén változott magyar íróvá. Állítólag csak 1536-ban kezdett magyarul tanulni, s alig-alig elképzelhető, hogy aki csak túl a 45. életévén ismerkedik meg egy nyelvvel, az hamarosan annak az új nyelvnek olyan gazdag szókincsű és oly nyelvi ízességekkel teljes stílusművésze legyen, mint amilyen Heltai Gáspár volt. De ha az a bécsi Caspar von Heltau nem azonos a későbbi felettébb tevékeny kolozsvári polgárral, akkor fogalmunk sincs, mikor született, és hány éves is lehetett, amikor 1574-ben meghalt. Számos, inkább teológiai műve közül kiemelkedik a Háló című vitairat, amelynek tárgya is, hangütése is inkább politikai, mintsem vallásbeli: vádirat az inkvizíció ellen. Nemcsak a lelkiismereti szabadság nevében bélyegzi meg a vallási türelmetlenséget, de felháborodottan vádolja az inkvizíció kínvallató és kínhalállal fenyítő módszereit is.

A legszimpatikusabb könyvkereskedés. Megfelelő választék, relatíve olcsóak, udvariasak, rugalmasak. 

