Mikszáth Kálmán élete és művei

Mikszáth Kálmán élete és művei

Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. A paraszti és az úri osztály mezsgyéjén élt a Mikszáth család, s a későbbi "nagy palóc" is együtt játszott a falusi gyerekekkel, hallgatta az öregek meséit. 1871-ben Mikszáth esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett. De csakhamar otthagyta hivatalát, egy gyarmati ügyvéd irodájában dolgozott tovább. 1873-ban titokban megesküdött volt főnöke leányával, Mauks Ilonával. "Könnyelmű ember" - mondta ki róla az ítéletet a nógrádi dzsentri világ. Az 1873-78 között Pesten töltött öt esztendő Mikszáth életének legválságosabb időszaka. Mikszáth nyomasztó politikai, szellemi környezetben kísérli meg, hogy nevének irodalmi rangot, tehetségének elismerést, feleségének biztos anyagi helyzetet teremtsen. Első megjelent novellás kötetét nem vette észre a közönség, bizonytalan jövőjű, kétes lapokba írogathatott csak filléres cikkeket. Feleségétől el kellett válnia. A kilátástalanság s az egyre jobban szorító nyomor kényszerített rá. 1881 augusztusában megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett. A lapok tele voltak a kötet magasztalásával, mindenki az eredeti írói hangot dícsérte, neves külföldi szerzőkkel mérték össze. A stílusában legközelebb álló világhírű amerikai íróhoz hasonlítva, magyar Bret Harte-nak nevezték. Amikor következő novelláskötete, A jó palócok megjelent 1882 januárjában, az írói hírnevét végleg megalapozta. A lapok versengtek a kézirataiért. A késői jóvátételt is megadta az élet: hétévi különélés után, 1883-ban, újra megesküdött volt feleségével, Mauks Ilonával. Tehetsége előtt nemcsak a közönség, meghódolt a hivatalos Magyarország is. 1887-ben képviselő lett, s az maradt élete végéig. Megkapott minden külső elismerést. A 80-as évektől kezdve nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott volt az élete. Eseménytelensége jelezte békéjét.

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!