Hogyan veheti át a könyveket?
Kmetty János Múzeum
Kmetty János Múzeum
Ha a magyar képzőművészetben a kubizmus megjelenését szeretnénk tanulmányozni, akkor feltétlenül útba kell ejtenünk a Kmetty János életművét bemutató állandó kiállítást Szentendrén. Kmetty János (1889-1975) egyike azoknak a művészeknek, akiknek nevéhez fűződik a francia kubizmus meghonosítása a magyar képzőművészetben.
Nagybányai szellemiségű mesterei hatására a tízes években még az impresszionisztikus hangvétel határozza meg festészetének kifejezésmódját, a húszas-harmincas években azonban már Kmetty hat újítólag a nagybányai művésztelep alkotóira. A párizsi tanulmányutak (1911, 1927) hozzák meg a fordulatot: Kmetty fontosnak tartja, hogy megismerje a modern törekvéseket: a kubista szerkesztésmódot, maradandó hatást azonban a francia mester, Cézanne képépítése jelentett. Itthon bekapcsolódott a Kassák Lajos köré csoportosuló aktivisták táborába, és csatlakozott az 1924-ben alapított Képzőművészek Új Társaságához (KUT).
Nagybánya és Párizs mellett Szentendre a harmadik fontos állomás Kmetty életében, ahol 1930-tól először csak nyaranként, a későbbiekben pedig egyre több időt töltve alkot, majd 1945-ben a Régi Művésztelep tagjává választják. Szentendre válik témájává könnyű akvarelljeinek, olajfestményeinek, halála előtti korszakában pedig kékes színekkel átfogott, hosszúra nyújtott kompozícióinak és üvegablak terveinek.

Egyelőre nagyon meg vagyok elégedve a szolgáltatásukkal. Gyors, vevőbarát és 21. századi. 

