E-mail
  • Kartauziak
  • Szerző: Török József, Legeza László
  • Kiadó: Mikes
  • Kiadási év: 2001
  • Eredeti ár: Ft
  • Kartauziak

    Kik is azok a kartauziak, kiknek jelmondata Stat crux dum volvitur orbis (A kereszt szilárdan áll, míg a világ forog), s akiknek életmódját ma is kritika éri? Gyakran azt róják fel nekik, hogy elzárkóznak a világtól és bezárják a szemüket embertársaik problémái előtt. Ezt a kritikát a karthauzi életmód támogatói sem tudják érvekkel alátámasztani, ez érinti minden szemlélődő rend alapelvét, amelyet hit nélkül alig érthetünk meg igazán. Gyakran figyelmen kívül hagyják azt is, hogy a szemlélődő rendek feladatul tűzik ki maguk elé, hogy imádkozzanak másokért a világban, pont azokért, akik talán nem is tudnak vagy akarnak imádkozni, így minden ember számára a helyettesítő ima útját képviselik. Ma a karthauzi rend az egyetlen olyan rend, amely egy szigorúan szemlélődő élet késő középkori eszményével a mai napig fenn tudott maradni. Más szemlélődő rendek, mint a bencések és a ciszterciek nyitottabbak lettek a világ felé és a feladatukat mindenekelőtt az oktatásban és a lelkipásztorkodásban határozták meg.

    A félremete rendet Kölni Szent Brúnó alapította 1085-ben. Látomásában hét csillag hullott le egy franciaországi hegységben (La Chartreuse, innen kapták a nevüket), ezért hat társával oda vonult vissza remeteségbe, s hamarosan többen is csatlakoztak hozzájuk. Ezek a szerzetesek a magányba vonulnak vissza, s Krisztushoz méltó életet akarnak élni. Nem olvasnak újságot, nem törődnek a világ dolgaival. Gyakran tesznek teljes hallgatási fogadalmat. Nemcsak vegetáriánusok, hanem nagyon keveset esznek, és szigorú böjtöket tartanak. A rend legfelsőbb védőszentje Szűz Mária.  

    A karthauziak életmódjukkal szeretnének tanúságot tenni a világnak. Az életüket helyettesítő istentiszteletként élik mindazok számára, akik nem akarnak vagy nem tudnak imádkozni, és bűnbánatot szeretnének gyakorolni azok helyett is, akik nincsenek tudatában vétkeiknek.



    Kedvezményes ár: 690 Ft


    Belépés






    Elveszett jelszó?
    Elfelejtette felhasználónevét?
    Nincs még fiókja? Regisztráció

    Könyves kosár


    Az Ön kosara pillanatnyilag üres.