Arany János

Arany János

A klasszikus magyar szépirodalom recepciójának újfajta, modern értelmezését vállalta a Korona Kiadó Klasszikusaink sorozata; a most megjelent kötet szerzője is arra tesz kísérletet, hogy Arany János költészetét a közvetlen nemzeti kontextus fogalmi keretén túlmutatva, tágabb összefüggésrendszerekben helyezze el és ennek megfelelően értékelje újra. Nyilasy Balázs - áttekintve az Arany-kritikát a múlt századtól kezdve egészen a közelmúltig - a recepció hiányosságaiból indul ki: a kritikák a feloldó, az emberi szituáltságra kész válaszokat nyújtó gondolkodásnak megfelelően az Arany-költészet fontos összetevőjét alkotó egyensúlyhiányt nem mint természetesen emberi, művészi gesztust értelmezték, hanem csúsztatásokkal fedték el. Ennek megfelelően költészetében csak a pozitív-összerendező, -épségvédő- közösségi vonásokat hangsúlyozták, és ez a pozitívumkereső attitűdegyüttes nem kapcsolódott az újkori irodalomkritika egyetemesebb jelentésköreihez. Az Arany-költészet jellemzése tehát egysíkú maradt: nemzetközpontú világkép, népszeretet, gyökeres magyarság, mérséklet és józanság, tiszta moralitás jellemezte, amelyben a költő több krízise és egyensúlyvesztése „valami rossz”-ként tételeződött. Az egyensúlyhiányos válságérzület csak az 1980-as, '90-es évek irodalomkritikájában nyert létjogosultságot, ám ezzel együtt az Arany János-i költői megítélés is kettészakadt. Egyrészt felfedezték „modernségét”, másrészt azonban ezt elkülönítették korszerűtlennek ítélt verses epikájától. A kötet szerzője - túllépve a korábbi irodalomkritikán – Arany versekből megfejthető egyensúlyvesztését az európai líra fejlődésének természetes részeként értelmezi, ennek megfelelően tesz kísérletet analizálására és megértésére, megértetésére. Elemzései Arany verses epikáját és balladáit nem a „szalontai” költő lírája ellenében-, hanem azzal együtt mondják modernnek; olyan projektumnak, amelyen az újkori ember szinte minden lényegi, egzisztenciális kétsége bemutatható. Az Arany-balladákkal és lírai nagyepikájával kapcsolatos értelmezések többsége elsősorban az önkényuralom korának kontextusát vázolta föl, az idegen elnyomással szemben tett gesztusokra koncentrált, és a költemények nemzeti elkötelezettségét hangsúlyozta. A szerző - tágabb fogalmakban gondolkodva - a fenti műfajcsoportba sorolható költemények szerkezetének olyan ellentétpárjaira hívja fel a figyelmet (pl. automata konformizmus és hűség, struktúra-emberség és elkötelezettség), amelyek Arany költészetét a nemzeti sajátosságok mellett egyetemes összefüggésbe is helyezik. A tanulmány Arany Jánost nem elsősorban a válság, hanem inkább a kétirányú látás, a „között-lét” költőjeként mutatja be; nem csupán a romantika és a pozitivizmus fogalmi keretében, hanem az egész újkori modernizáció sokféle válságérzület-kontextusában, a válsággal megküzdeni próbáló emberi-művészi attitűdök egymásra hatásában.

Ossza meg velünk véleményét erről a könyvről!