Hogyan veheti át a könyveket?
Zelda és F. Scott Fitzgerald
Zelda és F. Scott Fitzgerald
Hiába gyógyította ki magát alkoholizmusából Fitzgerald: a végső szívroham 1940 decemberében elérte. Kortársai úgy könyvelték el Fitzgeraldot, mint a húszas évek elveszett nemzedékének képviselőjét, a dzsesszkorszak előfutárát, névadóját, és termékét - semmi mást. Az egész életformát megváltoztató, bálványromboló ifjúságot Scott Fitzgerald fedezte fel az irodalomnak. Merőben új típusok jelentkeztek már első írásaiban is: a felső középosztály elkényeztetett fiai és lányai, koraérett, fanyar, cinikus flapperek és egyetemi aranyifjak. A harcterekről hazaözönlő, kiábrándult katonák pillanatnak élő, eszelős élvezet-hajhászása idézte elő a változást az amerikai társadalomban, melynek eredményeképpen, 1920-ban megjelent első regénye után Fitzgerald a dzsesszkorszak felfedezője, az ifjúság követendő példaképe és bálványa lett. Minden külső tulajdonsága alkalmassá tette erre a szerepre. Huszonnégy éves, aranyszőke, zöldszemű, rendkívül csinos fiú; szellemessége, ötletessége kimeríthetetlennek tetszett. Elbűvölte a társaságot megnyerő modorával; szerette a játékos mókákat. Zelda Seyere-rel, szép fiatal feleségével úgy fedezték fel New Yorkot, mint a tündérvárosban szabadjára engedett rakoncátlan kölykök - a lapok állandó fénykép és pletykaanyagának középpontjában. A vidám fiatalok ekkor még a technika évről évre megújuló csodáival játszadoztak, és optimizmusuk nem ismert határt. Narkotikumok bűvöletében éltek: egyik kábítószerük a néma-, majd a hangosfilm, a másik az alkohol. Először ittak, mert véget ért a háború. Azután ittak, mert a szesztilalom alatt ez volt a sportszerű: unalmas vacsorákat kellemes izgalommal fűszerezte a csempészett whisky és gin. És végül ittak, mert már nem tudták abbahagyni. Nemcsak a Fitzgerald házaspár lett alkoholista a szesztilalom idején: megrészegült egész Amerika. Fitzgerald élte, látta, megírta és intette a kort. A nemzedék úgy döntött, hogy mindent kipróbál. Freud és Jung a bibliájuk - 1927-ben már járvány az idegbaj. Író-művészete magaslatára Fitzgerald 29 éves korában érkezett "A nagy Gatsby"-vel, 1925-ben. A regény az amerikai álomról és az ébredésről szól. Fitzgerald 39 éves korában érkezett arra a fokra, amikor a látszatot sem tudta megőrizni. Összetört idegroncs, mogorva alkoholista, - mindenki elfordul tőle.

Kedvességüket köszönöm, az már biztos, hogy a közeljövőben visszalátogatok honlapjukra vásárolni! 

