Ez a termék a készlet erejéig csomagban is kapható, extra kedvezménnyel! Részletek itt. Ha a link nem működik, a csomag már nem rendelhető.
A fiatal lányokat célzó Pöttyös sorozat fontos darabjai G. Szabó Judit regényei. A macskát visszafelé simogatják c. könyv főszereplője egy, a 70-es években élő kamaszlány. Az ő boldogságkereséséről, konfliktusairól olvashatunk humoros, érdekes, elgondolkodtató történetet.
Ha tetszett a könyv, akkor jó tudni, hogy A macskát visszafelé simogatják c. mű egy háromrészesre tervezett sorozat első kötete. A második rész címe a Most boldog vagy?, a harmadik rész végül nem készült el, helyette új szereplőkkel érkeztek hasonló stílusú történetek G. Szabó Judittól: Andrea főszereplésével a Hárman a szekrény tetején, majd Anikó érkezett (Megérjük a pénzünket, Mari ne bomolj!)
Fülszöveg:
1971-ben vehették először kézbe ezt a könyvet az olvasók. Akkori és mai kamaszok is egymás kezéből kapkodják ki, és a pad alatt olvassák. Semmit nem változott. Fésületlen szereplői fésületlen mondatokban beszélnek, görbén néznek a felnőttekre és egymásra, élesen látnak, és élesen fogalmaznak. Kínos helyzetekbe keverednek, játsszák a felnőttet, zavarukban vörösödnek, nyerítve röhögnek. Az olvasó pedig magára ismer, és választhat: vörösödik vagy nyerít.
G. Szabó Judit nyelve és humora senki máséval nem téveszthető össze az ifjúsági irodalomban. Könyveinek alakjai, Anikó, Judit vagy Ági az életmű lezárultával is frissen, elevenen élnek az olvasók emlékezetében.
„A legtöbb gyereket legalább a mamája szereti. A ronda Bakó Ágit például szereti a mamája.
»Te vagy az én egyetlen boldogságom!«
A Bakó Ági mint egyetlen boldogság!
Te sose mondtad még, hogy én vagyok
az egyetlen boldogságod!
Frankó, tőled elég röhejesen jönne ki.”