Abba kéne már ezt hagyni. Ezt az átnevezési, áthelyezési őrületet. Mint az óvodás, aki befogja a szemét, és azt kiabálja most nem láttok engem... Kitépkedni a lapokat, és akkor az nincsen? Nem volt? Ez még Joszif Visszarionovicsnak, a nagy retusőrnek sem sikerült, pedig ő alapos ember volt.
Most éppen a Kossuth tér: Károlyi, Kossuth, József Attila. Jobb és gyengébb szobrok, mindegy. Megszoktuk, a miénk. Persze nem is esztétikai megfontolások küldték oda a buldózereket, fákat és szobrokat tépkedni (annak is lenne bája!), hanem a Nagy Politikai Akarás a múlt átigazítására.
Hogy volt ez gondolva? Aztán a nyomát majd bevetik fűvel és annyi? Ki van radírozva?
Arató András alaposan végigfotózta ezt az egész felfordulást. Jeles betűvetőket kért meg, mondanák el, mit gondolnak a dologról.
Így aztán hiába a radír. A történetnek nyoma marad, megszületett az elpusztított emlékművek emlékműve: ez a könyv, állapotaink pontos látlelete.
A kötetben hozzászólnak: Bródy János, Ungvári Tamás, Gábor György, Kántor Péter, Radnóti Sándor, Csáki Judit, Haraszti Miklós, Nádasdy Ádám, Gerő András, P. Szűcs Julianna, Bíró Judit, Váncsa István, Bitó László, Kornis Mihály, Féner Tamás, Rényi András, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Heller Ágnes, Megyesi Gusztáv, Arató András, Iványi Gábor, Darvasi László, Gálvölgyi János, Szüts Miklós, Fischer Iván, Grecsó Krisztán,