Hogyan került a Napsugár fasor utolsó hatvankilenc métere a berlini fal keleti oldalára? Hogyan kapjuk el a bluest egy lepusztult játszótéren? Hogyan hódítsuk meg a lányt, aki csak nyugatiakkal akar csókolózni? Micha Kuppisch, a kelet-berlini kamaszfiú fáradhatatlanul keresi a választ ezekre a kérdésekre, miközben egyetlen vágya, hogy családjával és barátaival együtt boldog legyen a diktatúra bornírt és olykor abszurd világában. A nagy sikerű Sonnenallee című film regényváltozata fergeteges humorral, szeretettel és nosztalgiával megírt anekdotákban mutatja meg, hogy az embertelenség és a politikai eszelősség szimbólumának, a berlini falnak az árnyékában is lehetett emberi módon, értelmesen élni. Csak bátorság, élni akarás és humorérzék kellett hozzá.
Thomas Brussig 1965-ben született Kelet-Berlinben, ez a tény meghatározó jelentőségű eddigi irodalmi és filmes pályafutásában. Építőipari szakközépiskolát végzett, dolgozott mint portás, mosogató, gyári munkás, idegenvezető, volt katona (ezt külön hangsúlyozza internetes önéletrajzában). Lezáratlan szociológia- és befejezett filmdramaturg-tanulmányok következtek (utóbbi Potsdam-Babelsbergben). Harmincéves kora óta szabadfoglalkozású író. Első regénye álnéven jelent meg 1991-ben Wasserfarben („Vízfesték") címmel. 1995: Helden wie wir („Magunkfajta hősök"). 1999-ben, a Sonnenallee című film sikerét követően megjelent a regényváltozat: Am kürzeren Ende der Sonnenallee, vagyis a könyv, amelyet a kedves olvasó a kezében tart. Ugyanebben az évben mutatták be a Helden wie wir-ből készült filmet. 2001: Leben bis Manner (Forgách András fordításában: „Élet férfivá" - egy öreg fociedző monológja). 2004: Wie es leuchtet („Hogy fénylik"). A Sonnenallee-film forgatókönyvéért szövetségi díjat kapott a társszerzővel, Leander Hauftmannnal együtt. Hans Fallada-díjas (2000).