Feldmájer Péter a rendszerváltás óta aktív szereplője a zsidó közéletnek, számos zsidó szervezet alapító tagja. Holokauszt-túlélők gyermeke, szüleinek köszönhető, hogy a nagykőrösi zsidó közösség az ateizmus évei alatt is megőrizte integritását, és a zsinagóga, Pest megyében egyedüliként, megmaradt eredeti funkciójában. Az öbölháború idején Izraelben önkéntesként a hadsereg egyik bázisán dolgozott. Megszólalásaiban azóta is mindig kiáll a modern zsidó állam mellett, amelynek létrejöttét a történelem legnagyobb csodájának tekinti.
"Természetesen a kőrösi vonatkozások miatt vettem meg, mert szülővárosomban bár gyüttment a mi családunk, azért sikerült egy kicsit lokálpatriótává válnom. A zsinagóga 80. születésnapjának ünnepén nem voltam ugyan ott, de azóta jártam már benne és fotózhattam is. Remélem a 100-on is ott lehetek. A név kötelez. Feldmájereket Nagykőrös iránt, egy nagykőrösit pedig a Feldmájerek ismeretére. Nem csalódtam, mert a különböző alkalmakkor elhangzott és közzé tett beszédek, illetve a szerzővel készített interjú is elkötelezettségről, hűségről, nagy tudású jártasságról tanúskodik. Igen, volt ami ismerős volt – és volt, ami újdonságként hatott még számomra is. Tisztelem hitükhöz való hűségét, karakán kiállását és köszönöm a kiválasztott katolikusok példaképül állítását. Mindezek a beszédek, ezek az alkalmak már a mi korunkról tanúskodnak, nemcsak a múltnak állítanak emléket.
Hozzá tartozik még a történethez, hogy aznap, mikor erre a könyvre a Könyvudvarban ráleltem, s hazafele a vonaton már félig ki is olvastam – természetesen a mi zsinagógánkról írt megemlékezéssel, s az egykor településünkön élt zsidók neveinek lajstromba vételével kezdve –, leszállva a vonatról gyalog voltam kénytelen hazamenni, mert éppen ellopták az előző napokban a biciklimet. Általában a várost elkerülő hátsó Kárpát utcán szoktam közlekedni, mert hozzánk arra közelebb, ám most a városon keresztül mentem, mert egyéb elintéznivalóim is voltak. Így esett, hogy gyalogolva mindjárt az állomáshoz közel egy botlató kőre bukkantam. El se akartam hinni. Hogy jé, nálunk is vannak ilyenek?! (Lám, lám, aki folyton biciklizik, nem is tudja, mit rejtenek az utcajárdák…) És épp aznap! No, hazafele még 5 helyen fedeztem fel, néhol nem is 1, hanem 5-6 táblácska van együtt a járda síkjába bebetonozva. Nem olyan csilivili szépek, mint a pestiek vagy szombathelyiek – de azok, botlatókövek (vagyis azt jelzik, hogy abból a házból kit, kiket hurcoltak el Auschwitzba). Azóta biciklizve is a járdákat bámulom és lesem, hátha találok még. És találtam. Jó lenne tudni, hogy hány ilyen van és egészen pontosan hol vannak, s hogy mikor helyezték el őket. Legelőször a gyermekkönyvtárban kérdeztem rá, hisz ahhoz közel is van 3 táblahely az utcában – de nem tudtak semmit mondani. Így aztán egy darabig még lesz felfedezni való helyben.
Egyik helyen bementem a kő melletti ház kis üzletébe kérdezősködni és azt mondták: igen, pár éve helyezték el a Feldmájerék, és elég sok van itt a városban. A kör bezárult. Talán nem baj, hogy épp ide írtam ezt is." (forrás: moly.hu/kek)