Kit lássak, kire, mire gondoljak, ha a nevét hallom, ha a nevét leírom? A mai húsz-harmincévesek előtt már, úgy lehet, csak egy valamikori össztársadalmi mumus maradék mítoszának foszlányai lebeghetnek. (Jó esetben.) Az idősebbek pedig… ott még sokkal nehezebb a helyzet. A tapasztalatok tisztítótüzében edződött arcélt elfedik a memóriákba maratott tömegkommunikációs márkavédjegyek: az antiszemita, szalonképtelen, szélsőséges, realitásoktól elrugaszkodott pártvezér, a „komplett náci alapvetés” jobb sorsra érdemes valamikori ünnepelt dráma- és tárcaírója.
Itt az ideje, hogy a megbélyegzetteket, a kitaszítottakat, a még tévedéseikben is a legeslegfontosabb – a magyarság sorsa – érdekében cselekvőket végre saját helyükön kezeljük. Itt az ideje az újkori gondolatrendőrség ránk aggatni próbált friss öncenzúra-kísérletével, mindenféle megszépítő mellébeszéléssel végleg szakítani. Mert művek sora a bizonyíték, az egyedül hiteles, a mindent eldöntő: ki mit tett le arra a bizonyos (terep)asztalra, ahová folyamatosan próbálnak rondítani a valódi kirekesztők, a züllesztők, az elgyávítani akarók.
Tartalom:
Búcsú helyett 9
Első lépések. A közelítés nehézségei 11
Forrásvidék: strázsák, gének, nemzedékek 33
Fiatalság. Békési kolbász a színművészetin 47
„Ügy kelj föl, mint forradalmad!" Kistarcsa és az esztéták 55
Versenynapok. így, ahogy vagytok! 89
Moliére úr Budapesten. A színház hősszerelmese 111
Beszédtémák. Az elfogadhatatlan realitás 135
Molotov és a 4-es számú tagkönyv. A 93-as kórterem 151
Minden, ami nincs. Az út, az igazság és az élet. 193
Együtt Magyarországon. „Azért, mert én egy-két zsidót utálok?" 211
A síkság fölött, alápillantva 229