Gerda Taro igazából a Robert Capa-legendárium része. Sokak számára ebben a könyvben kezd először saját élettel, önálló személyiséggel bíró lénnyé válni. Halála után majd nyolcvan évvel. Igaz, soha nem késő...
Életének eleje, közepe alig érdekes. Aztán 1936 derekén megsűrűsödnek körülötte a történések, egyre gyorsabban közeledik 1937. július 25. A spanyol polgárháborúban ott van az andalúziai fronton, majd 1937. július 25-én a brunetei ütközetben, ahol a német Kondor-légió támadásánál halálosan megsebesül, és másnap belehal sérüléseibe.(...) Ahogy meghalt, mindjárt főszereplő lett, és mellette Capa az epizodista. Aztán persze újra visszaállt az eredeti szereposztás, emléke rövid idővel megkopott, Capa mítosza, legendája bekebelezte az övét.(...)
Kellett a női emancipáció erősödő hulláma, a feminista hátszél, hogy Gerda Taro neve ismét fontossá legyen, hogy személye leváljon az őt 17 évvel túlélő Capáéról. Önálló kiállítás a képeiből, a rátalálás izgalmában született számtalan tanulmány, cikk, rádióműsor. Számos, addig Capának tulajdonított képről derült ki, hogy Gerda fényképezte.