'Szeretném, ha két könyvemből, a régibb Magyar lant cíművel együtt e mostani, Magyar toll címűből úgy világolna ki a magyar Múzsa arca, hogy a jövendő útjaira tisztán és áttetszően vesse erős sugarát.' - ajánlotta olvasóinak Rónai Mihály András a magyar próza harmincnégy mesteréről, és a magyar irodalom két kísértetjárásáról szóló emlékezéseit. A könyv kiegészített kiadása harminchét magyar íróról, és egy újabb 'kísértetjárásról' mesél (1981-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó cenzúrázta Rónai írásait).
Az 1934-től 1989-ig írt szenvedélyes, lendületes, a kor hangulatát résztvevőként, belülről érzékeltető (Rónai 27 írót személyesen ismert, többségüket barátként és mesterként!) és vitatható (Bródy 'hű maradt a paraszthoz akkor is, amikor prolinak felkerült'; 'Herczeg Ferenc volt az egyetlen jelentős írói tálentum, akit a veszendő úri rendszer maga elé pajzsnak tarthatott.') tanulmányok érdekes olvasmányok.
Megdöbbentő és ma is időszerű a Szabó Dezsőről írt életértékelés, melyet pár oldallal később Rónai Mihály (az író édesapja) elhallgatásának története követ (Szabó és Rónai egy évben születtek és szinte egy napon haltak meg). A 'Függelék' Vas Istvánról, Szabó Lőrincről és Márai Sándorról szóló írásaiban megjelennek a személyes sérelmek, az önigazolás keresése. Ezek a dokumentumok az örök kérdést járják körül: a művek igazak, vagy az írók élete, vagy mindkettő?