A szerző újabb kötetében 1997 és 2004 között íródott, és többnyire már különböző sajtóorgánumokban napvilágot látott tanulmányaiból közöl válogatást. Az írások többnyire a szerző New Yorkban folytatott tudományos munkásságának eredményeit tükrözik. Széles körű forráselemzéseken és olykor filozófiai mélységű gondolatokon alapuló eszmefuttatásaiban korunk számos fontos kérdésére, a III. évezred új társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai kihívásaira kíván választ adni. Lábjegyzetekkel és irodalomjegyzékkel ellátott tanulmányait három témakör köré csoportosította.
Elsőként korunk világnézeti és ideológiai problematikái közül tűz néhány témát tollhegyre, a kortárs filozófia, az információs társadalom és a globalizáció kérdései mellett Ady Endre költészetének a késői modernitás válságát előrevetítő részleteire is kitérve. Ezt követően néhány történelmi témájú írása olvasható, melyekben a Rákóczi szabadságharc vallási vonatkozásairól, a 18-20. századi közép-kelet-európai föderációs tervekről, illetve a szerző szülőföldjére, Erdélybe, 44 évvel annak kényszerű elhagyása után történt hazalátogatása élményeiről, érzéseiről olvashatunk.
Az utolsó fejezet középpontjában korunk politikai eseményei állnak. Az európai integráció, az Egyesült Államok terrorizmus elleni harca, a globális geopolitika vagy a tudományos fejlődés problematikáinak interpretációiban a megfelelő helyeken a kárpát-medencei magyarságot érintő kitérők is helyet kaptak.
Tartalom:
Világnézet és ideológia a késői modernitás korában
Valóság, igazság és racionalitás a tudományfilozófiában 9
Valóság, igazság és racionalitás - huszadik századi filozófiai irányzatok kiemelkedő képviselőinek az életművében 36
Az információs kor ideológiája 49
Globalizáció és pluralizmus 61
Ady és a modem kor tragikuma 70
Szabadságharcok, kisebbségek és a közép-kelet-európai föderáció
Protestáns prédikátorok Rákóczi szabadságharca idején 89
A közép-kelet-európai föderációs eszme története a
18. századvégétől 1945-ig 109
Hazatérés Atlantiszba 171
A magyarság és korunk politikai eseményei
Mi a baj Európával? 183
Amerika válaszúton 191
Közérdek és közjó 203
Ki a polgár tulajdonképpen? Vitaindító gondolatok egy aktuális témához 214
Hatalom és kiszolgáltatottság. Agnosztikus gondolatok a tudományos haladásról, az élet minőségéről és a modem ember jövőjéről 224
A terrorizmus elleni harc 240
Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése 252
Egy széttöredezett világ felé. A hegemonisztikus politika következményei geopolitikai perspektívában 278
A tanulmányok megjelenési helye 289