Nagy Attila színművész, rendező önéletrajzi és színházesztétikai írásainak, nyilatkozatainak, személyes vallomásainak szerkesztett gyűjteményét tartja kezében az olvasó. Nagy Attila részt vett az 1956-os forradalomban, amelyet követően előbb halálra, majd - enyhítésként - tizenkét évi fegyházbüntetésre ítélték, ahonnan 1961-ben szabadult. Ezek viszonylag közismert tények, ám az már kevésbé, hogyan került az események fősodrába, illetve hogy a börtönéveket miként sikerült átvészelnie. Ugyancsak kevesen ismerik a kiváló színész családjának, gyermekkorának és művészi indulásának részleteit. Az első rész ezeknek az emlékeknek személyes hangvételű bemutatása: a látszólag békés ifjúkortól a pályakezdő színész dilemmáin át az '56-os események felidézéséig. Az életrajz itt - amellett, hogy őrzi „mesélő" stílusát és atmoszféráját - pontos kor- és társadalomrajz is.
A kötet második fele Nagy Attila színészi-rendezői filozófiáját mutatja be a művész színházesztétikai esszéin keresztül: elvei, tanácsai, szakmai javaslatai ma is megállják helyüket; és egy elmélyült, sokat elemző-gondolkodó, a világszínház fejleményeiben naprakész, éles szemű intellektuális alkotó portréját rajzolják ki.
A könyv emellett tartalmaz néhány interjút is, amelyekben a szerző élete legfontosabb stációiról, fordulópontjairól vall az újságírónak.