Szántó Piroska képein egy szuverén, a maga törvényei szerint felépült, érzelmileg, erkölcsileg és gondolatilag szerves valóság jelenik meg, amely magán viseli az "itt és most" jegyeit, kétségbevonhatatlanul magyar és korunkbeli, s ugyanakkor egyetemes igényű is, annak az "emberi lényegnek" az összetevőit tükrözteti, amely mindig új és még újabb kristálylapjával fordul felénk. Ne tévesszen meg bennünket a témák és változatok sokfélesége, még kevésbé az, hogy ezek jó része a növényvilághoz kapcsolódik.
"Humanizált" flóra ez, akárcsak faunája; "animált", melybe a lelket egy komolyan, elszorult torokkal kérdező egyéniség lehelte, hogy az értelmes lét válaszait keresse itt is, akárcsak közvetlen emberábrázolásaiban. Ebből következtetően egyetlen rajza sem nélkülözi a drámaiságot. Végtére is nem akármiről van szó ezekben a művekben: a "mi végre vagyunk a világon?" személyes tétjének izgalma vibrál bennük, a pillanatnyi és az örök, a múló és a lebírhatatlan játékának dialektikája, az "én" és a mindenség kihívó párbeszéde.
TARTALOM
Előjáték az uszodában 7
Petőfi tájain 9
Egy jó keresztény a mozgalomban 12
Indul a hajó 21
Nyilasok Aczéléknál 23
Maradék Európa 27
Annak idején... 35
Leben und... lében hagyni 48
A konszolidáció örömei 56
Gályapadból tündértrambulin 61
Panni és a többiek 89
Irodalom 102