Ez a könyv "testvérkötete", kiegészíti és mintegy másik felét képezi a "III. Birodalom legyőzhetetlen katonái" Kurt Rieder-műnek.
A Kongresszusi Érdemrend a legmagasabb kitüntetés, amit az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgáló katona kaphat; neve onnan ered, hogy a kitüntetést az elnök adományozza a kongresszus nevében.
A Kongresszusi Érdemrendet 1861-ben alapították; az adományozás jogát eleinte a haditengerészet katonáira korlátozták, majd később kiterjesztették a fegyveres erők valamennyi tagjára. A Parti őrség katonái éppúgy kiérdemelhették a Kongresz-szusi Érdemrendet, mint a tengerészgyalogosok, vagy a légierő pilótái; a tisztek és a sorállomány tagjai egyaránt felterjeszthe-tők voltak a magas elismerésre.
A Kongresszusi Érdemrendet csakis azok a katonák kaphatták meg, akik a legbátrabbak közül is kiemelkedtek. Az adományozás nem függött rendfokozattól vagy beosztástól, egyetlen szempont számított csupán: a szolgálati esküben foglalt kötelességeket messze meghaladó hősiesség. Olyan katonákat terjesztettek fel a kitüntetésre, akik saját testi épségükkel mit sem törődve, megsemmisítő ellenséges tűzben törtek előre; akik gyilkos párbajokat vívtak a levegőben, és ellenséges pilóták sokasága felett diadalmaskodtak; akik kiemelkedő eredményekkel harcoltak a japán hadiflotta ellenében; akik ezer meg egy veszéllyel dacolva, bevehetetlennek tartott bunkereket és állásokat számoltak fel. A Kongresszusi Érdemrend megszerzéséhez nem kevesebbet, mint a lehetetlent kellett megcselekedni, ezért viselése minden másnál nagyobb dicsőségnek számított: azok, akik feltűzhették a kitüntetést, bármerre jártak is életük során, a háborús hősöknek kijáró fogadtatásban részesültek.
A második világháború éveiben összesen 440 Kongresszusi Érdemrendet adtak át - 250 esetben posztumusz adományozás történt.