A közmondásoknak kitüntetett szerepük van egy-egy nép világképének kialakításában. A viccek (adomák, trufák stb.) csak akkor pályázhatnak ilyen szerepre, ha maguk is közmondásossá válnak: ha olyannyira meghonosodnak (kedveltté, bevetté válnak) jellemző erejük, relevanciájuk, pregnáns humoruk stb. folytán, hogy emlegetésük mindennapossá válik. Felettébb ritka az olyan kutatás, amely a közmondások életvezetési tanácsainak tartalmára, társadalmi meghonosodásuk logikájára is rákérdez. Egy-egy nép vagy nyelv közmondás-korpuszában „nagyon gyakoriak az egymásnak élesen ellentmondó életvezetési tanácsokat hangoztató közmondások. Végül is hogyan hihetné el valaki, hogy ’mindent lehet, csak akarni kell’, ha egyszer ’ember tervez, Isten végez’? Ha egyszer ’mindenhol jó, de legjobb otthon’, akkor miért van az, hogy ’a szomszéd kertje mindig zöldebb’? Ezt a zavarba ejtő kettős látást a zsidó vicckultúra a jelek szerint úgy védi ki, s teszi a maga világbölcseletét merőben egyértelművé, hogy kiküszöböli a bizakodást, a reményt, és azt végtelenül nyújtózó rezignáltsággal, áttöretlen pesszimizmussal helyettesíti. A zsidó vicckultúra világképében egyetlen közmondásnak van kitüntetett helye: „Sohasem javulhatnak a dolgok” („Nie kommt ’was besseres nach”).
Hernádi Miklós elemző elő- és utószava közé gondosan kiválogatott és tematikailag csoportosított viccgyűjteményt ékel, amely a zsidó viccfolklór legjavát teszi közzé.