Ez a könyv nem található meg a boltban, csak rendelésre hozzuk, kb. 3-4 nap a beszerzési idő.
A Moszkva tér kocsmáitól a népligeti fákig, az Oktogon hajszalonjaitól a Bartók Béla úti mecsetig sokféle tájat bejárnak Závada Péter versei, akit legtöbben a kortárs underground kultikus zenekara, az Akkezdet Phiai tagjaként ismernek, ám a dalszövegei mellett évek óta publikál rangos irodalmi folyóiratokban is. Első verseskötetében a budapesti betonrengeteg zabolátlan nyelve és a magyar költészet legjobb hagyományai találkoznak, ahol a szerelmi fájdalom épp olyan jól megfér a bódult körúti hajnalokkal, mint a családi történelemmel való viaskodás a felszabadult rímjátékokkal.
Ahol megszakad
"Tudom, hogy ez nem épp vidám:
e nemjövés, ez ócska szesz
- élek, s ez nem az én hibám.
Ígérem, orvosolva lesz."
"Régóta szeretem ezeket a verseket, már az előzmények, verseletek és dalcsírák is igen közel álltak hozzám. Láttam, ahogy költészetté sűrűsödnek, és lassan, okosan első kötetté, ezzé a jó és pontos könyvvé összeállnak. Elhiszik és elhitetik, hogy van belőlük hova tovább. Hogy ahol megszakad, ott el is kezdődik." (Parti Nagy Lajos)
"Különben nem szakadt meg, mert keresi. Nem szakadt meg. Szól, mint megütött érc. Finom és taglalt, tragikus hangzás. Szép. Összevissza járó, egymást tápláló évszakok. Ilyen szavak." (Darvasi László)