Sokak számára a Föld érintetlen élővilágának utolsó mentsvárát az amazóniai esőerdő jelenti, mely terület H évezredeken keresztül gyéren lakott volt, mivel a kedvezőtlen környezeti feltételek megakadályozták az emberek tartós letelepedését. Ez az elképzelés az első európai tudósok munkájának eredményeként született, akik a XVIII. századtól kezdve járták a vidéket, és olyan területekről számoltak be, ahol kevés jel utalt az emberi életre. Ezt az állítást később antropológusok és természettudósok is megerősítették, amely egészen a XX. századig helytállónak bizonyult.
A XVI-XVII. századból származó spanyol és portugál beszámolók azonban több ezer fős nagy településekről szólnak, amelyek az Amazonas és nagyobb mellékfolyói mentén terülnek el. Már a XIX. század végén, az első, az Amazonas folyó torkolatánál és Közép-Amazóniában végzett régészeti kutatások alátámasztották az első konkvisztádorok beszámolóit.
Vajon mi erre a magyarázat? Az Újvilág bennszülött népei, Amazóniát is beleértve, nem tudtak védekezni az európaiak által behurcolt betegségek többsége ellen, amelyek gyors elterjedése olyan népcsoportok eltűnéséhez vezetett, amelyek valószínűleg soha nem láttak fehér embert. Amazóniában, főként az Amazonas folyó és a főbb mellékfolyók melletti alluviális síkságokon ritkán fordulnak elő szilárd kőzetek.