A karácsony a legszemélyesebb keresztény ünnep: mást üzen annak, aki szerettei gyűrűjében él, és mást a magányosnak. Szabó Dezső még gimnazista korában elköltözött a szülői házból, majd az érettségit követően Kolozsvárról is. Önkéntes száműzetése haláláig tartott, mert felismerte: „Ahhoz, hogy én lássak igazi látással: megfogamzón és megmaradón: egyedül kell lennem." Sajnos magánya túl tökéletesre sikerült, sosem talált társra az életben.
Érthető, hogy számára a karácsony a csendes szenvedés, az egyedüllét szomorúsága volt. De azért karácsonyfát mindig állított magának. Mivel igazi karácsonyokról csak gyermekkori emlékei lehettek, idevágó írásaiban az önéletrajzi eredetű motívumok gyakorta megjelennek. Novelláiban a karácsony valamiféle amplifikáló erővel bír: mindenkiből kihozza, felnagyítja, megerősíti a benne rejtőzködő szépet és jót.
Szabó Dezső karácsonyi elbeszélései egyként igazolják: a végzetes magánnyal való fájdalmas szembenézés és a nagy morális összefoglalások kiváltói voltak életében a karácsony esték.
TARTALOM
Mennyből a földre 5
Sugarak 8
1902. dec. 24 17
1902. dec. 25 21
Csoda Párizsban 26
Az öregasszony karácsonya 32
Az utolsó istentisztelet 40
Halleluja 46
A halál 73
Karácsonyi legenda 88
A jó Isten malaca 94
Csoda a Barackos úton 126
Az örök karácsony 134
Az idegen 140
Karácsony Brazíliában 144
Szavak a karácsonyfa alól 165
Az én karácsonyestéim 173
Már születik a Krisztus 176
Szitásék életnapja 187
Az én karácsonyfáim 194
Az Isten és az idő 198