„Menyhárd Alfréd nem »ismeretlen költő«, a huszadik század középső évtizedeiből nem kell egészen a feledésből kiásni. Költészetének három lélegzetvételnyi idő jutott, a költő életének három szép pillanata volt. Versei először a második világháború utáni, szellemi kezdeményben gazdag években jelentek meg. 1946 és 1949 között a Diárium, a Kassák-szerkesztette Kortárs, a Magyarok, a Színház, a Szivárvány, a Szocialista Szemle című folyóiratok, valamint a Magyar Rádió közölte. A tiszta emberi érzéseket megszólaltató, a zsarnokságot gyűlölő költőre évekig nem volt szükség. Villanásnyi időre 1956-ban, a Dunántúl című folyóirat utolsó számában jutott ismét levegőhöz. Ezt évekig újabb »hallgatás«, az irodalmi életből való kiszorulás követte. A harmadik »széljárta« pillanatot a Dunántúl örökébe lépő folyóirat adta: a Jelenkor, melyet 1959 és 1964 között fél évtizedig szerkesztettem, haláláig közölte Menyhárd Alfréd verseit.
A jelen gyűjtemény összeállításához átnézhettem a költő családja által megőrzött teljes versanyagot. Mintegy negyedfélszáz versből válogattam ki a kötetben olvasható hetvenhét költeményt. Vagyis kötetünk a költő hagyatékának mintegy ötödét tartalmazza. A válogatás az esztétikai szempontok figyelembevételével történt: a legszebb, a legmaradandóbb, a legjellemzőbb költemények kerültek a kötetbe. Az anyag ciklikus elrendezésében arra törekedtünk, hogy a kötetből valamiképpen kirajzolódjék Menyhárd Alfréd költői világa, megmutatkozzanak poézisének legfontosabb érzelmi és gondolati összetevői.”
1991. szeptember 30.
Tüskés Tibor