Ki az a Mánta György? Az irodalmi közvélemény, az olvasók alig-alig tartják számon. Azért-e, mert nem szervezte, alakította céltudatosan a pályáját? Mert túlontúl szemérmes természete van? Mert nem érezte szükségét, hogy helyet keressen magának? De közben minden mondatában érezni, hogy kedvét leli az írásban, a megfogalmazásban, a szöveg, a szerkezet megmunkálásában.
Egy korai, már érett novellája hat évtizeddel ezelőtt megjelent egy nem akármilyen folyóiratban, de aztán, ezért-azért, jó ideig nem tett közzé vagy nem is írt semmit. Messze volt már pályakezdő korától, mikor újra tollat fogott. Elbeszélései sűrűn megjelentek pesti és vidéki folyóiratokban, egyiket az év legszebb novellái közé is beválogatták, mégsem lett igazán kelendő. Talán azért sem, mert ízlését, tehetsége természetét követve, hagyományos prózát írt, nem igazodott semmiféle divathoz.
Én leginkább azt szeretem benne, hogy azt az anyagot használja írásaiban, amit a 20. század második fele kínált neki, ezt az én korosztályomnak még ismerős, még eleven világot. De nem csak krónikát ír. A történeteket könnyen mozduló képzelete átszínezi, kiteljesíti, alakjait szükség szerint átrajzolja, előhívja, a prózai valóba illeszti a féltudat, a félálomvilág különös képeit. Tudatosan szerkeszt, tudja, milyen fontosak a szövegbe vágott hézagok, az elhallgatások.
Érdemes kézbe venni könyvét.
Lator László