Több mint száz önkéntes gyakorlati tapasztalataival
Átlagos ember vagyok. Azért fordultam a Master Cleanse-hez, mert elég makacs voltam ahhoz, hogy természetes kezelést találjak rogyadozó egészségem helyreállításához, ami nem kerül egy vagyonba, és nincsenek nem kívánatos mellékhatásai. Elhatároztam, hogy egészen addig keresek, amíg meg nem találom a módját. Szerencsémre, sikerrel jártam.
Vannak természetes gyógymódok, amelyek segíthetnek az embernek egészségük visszanyerésében és megóvásában. Tapasztaltam, hogy alig egy hónap alatt több mint száz emberen segített ez az ismeret. Ezért írtam ezt a könyvet. Szilárdan hiszem, hogy minden ember maga felel az egészségéért. Annak, aki egészséges, energikus akar lenni, és jól akarja érezni magát, meg kell tanulnia a hozzá szükséges feltételeket, és azoknak megfelelően kell cselekednie. Figyeljünk oda, mit engedünk be a szánkon, hogy tornázzunk, szívjunk friss levegőt, és mindenekelőtt ügyeljünk a gondolatainkra. Úgy gondolom, hogy a Master Cleanse hatalmas vívmány. Hogy igazam van-e, döntse el az olvasó. Mindössze elmondom a magam történetét, ahogyan az a 110 ember is elmondta a magáét a webes fórumunkon, aki 2004 januárjában végigcsinálta a kúrát. Ha úgy határoz, nekifog a tisztítókúrának, gratulálok! Mind a teste, mind a lelke számára csodálatos dologra készül!
TARTALOM
Elismerések 3
I. rész
Bevezetés 8
Egy hatalmas adósság 8
Bevezetés a második kiadáshoz 9
II. rész
A Master Cleanse módszertana 17
Bevásárlólista 17
Gyakorlati útmutató 17
Detox tünetek - a jó, a rossz és a csúf 22
"Nem egyezhetnénk ki öt nappal?" 23
A keverő és az öblítő ciklus 24
Ne rohanjunk fejjel a falnak! 25
Könnyített kúra 26
Fejfájások 27
Éhség 27
Amikor nem minden alakul a tervek szerint 28
A tizenkét leggyakoribb csapda 28
III. rész
A Master Cleanse napló 36
IV. rész
Tapasztalatcsere a Master Cleanse fórumon 37
Alvási szokások 37
Anti-depresszánsok 38
Ásványok 39
Bélmosás 39
Bélmozgás, széklet 40
A böjtök hossza, és a köztük lévő szünet 47
Böjtölés csak vízzel 48
Böjttörés - nagyon fontos! 50
Candida 52
Cayenne-bors 53
Citrom - facsarás 55
Citrom - vásárlás nagyobb mennyiségben 56
Csalás, elhajlás - egyedül vagyok? 57
Detox tünetek - ne utáljuk őket, mérföldkövek 59
Diabétesz, speciális előírások 60
Dohányzás - Leszokás róla (egy füst alatt) 60
Éhség 62
Érzelmi detox? 63
Fájdalom 64
Fehérje - nyers vegetáriánus étrend és a súlyemelés 67
Fejfájások a kúra során 69
A kúra félbeszakítása 70
Fogmosás a kúra alatt 70
Fogyás 71
Futás vagy sportolás a kúra idején 75
Fogyás 76
Gyógyszerek 76
Hashajtó tea 79
Hashajtó tea és hasi görcsök 80
Hasmenés 81
Hideg-érzet, fázás 82
Juharszirup - ha túlságosan kedveljük 83
Juharszirup-helyettesítők 85
Juharszirup - problémák az írével 86
Kemoterápia, rák és Master Cleanse 87
Kezdő a Master Cleanse-ben 88
Kúra után 90
Különféle béltisztító készítmények fogyasztása a kúra alatt 93
Limonádé - előre bekeverve 96
Limonádé - fogyasztandó mennyiség 97
Master Cleanse könyv - add tovább 97
Méz kontra juharszirup 100
Napi tapasztalatok 100
Első nap 107
Harmadik nap - jó közérzet 109
Ötödik nap 112
Tizedik nap! 113
Tizedik napon is túl... 116
Női dolgok 117
Nyákos lerakódás (mucoid plaque) 120
Nyelvlepedék 122
Paraziták 125
Rágógumi 125
Semmi sem történik 126
Sós vizes öblítés 134
Sóvárgás, kívánósság 140
Spirituális áttörés 142
Székrekedés 142
Személyes egészség - kapcsolatos megfigyelések 145
Táplálék-kiegészítők 145
Teák, egyéb fajták 146
Tengeri só, jódozott 147
Terhesség - a kúra hatása a termékenységre 147
Tisztítókúra, egyéb fajták 149
Tisztítókúra januárban 150
Unalom 156
Vakbélműtét, friss - második tisztítókúra 159
Vásárolni valók 159
Utószó 160