Avagy furcsa görcs a torokban
Az első ízben 1976-ban napvilágot látott regényt az irodalomtudomány a posztmodern próza első hazai kísérleteként tartja számon. A zsennyei gyermekkor mozzanataiból, hangulataiból nő ki az elbeszélés. A nyitó fejezet még erősen rájátszik a realista próza hagyományaira, de az író az erőteljesen felnagyított színek, hangok, ízek révén különös költőiséget, pátoszt, ugyanakkor némi groteszk vonást kölcsönöz a szövegnek, amit a mozgalmi dalbetétek, a lábjegyzetek, kölcsönszövegek fokoznak.
A folytatásban, a szülőfalujától elszakadó felnőtt szellemi kalandozásainak szimbólumaként lép fel a gyermekkori ideál: Roald Amundsen, akivel együtt száll az elbeszélő képzelete. A valóság szilánkjai bele-belevegyülnek az eseményekbe, Amundsen útjának állomásai összemosódnak a hetvenes évek Magyarországának pillanatképeivel. Így montírozódik egymásra a valóság Amundsene a legendák Amundsenével, a mindannyiunkban benne élő gyermekkor képeivel, hangulatával, vágyaival, emlékeivel, félelmeivel és lázas reményeivel. Az önismeretre, belső énünk felismerésére sarkalló mű, melyhez Segesdi György készített illusztrációkat és Zsávolya Zoltán írt utószót, a modern próza kedvelőinek ajánlható.