"Én egy-két hetente elolvasok egy könyvet, foglalkozom kiállításokkal, zenével, ilyesmi, aztán kénytelen vagyok végighallgatni azt, ahogy az idősebbek, akik már nem olvasnak - mert univerzálisan műveltnek tartják magukat, és amúgy sincs idejük -, bort vedelve, gyógyszert zabálva arról értekeznek, hogy a füvezés tönkreteszi a fiatalokat. Ti tesztek tönkre minket, nem a fű."
Részlet:
"Filmezés közben zabálnunk kell, zabálás közben beszélgetnünk, beszélgetés közben innunk, ivás közben zenét hallgatnunk, zenehallgatás közben táncolnunk, táncolás közben spuriznunk, spurizás közben kefélnünk, kefélés közben filmeznünk, hogy ne hallatszanak ki a hangok. Ami szerintem a legérdekesebb, az az, hogy a szellemi elmélyülés hiányát szokták a leginkább hangoztatni, pedig a figyelem mértéke nem változik meg, egyszerűen csak megosztódik, míg a test szükségleteinek tere folyamatosan elsorvad, nem szóródik szét millió apró darabra, mint az információáradat, egyszerűen csak funkcionálissá válik. Túlságosan technokrata társadalomban élünk már ahhoz, hogy bárminek is spirituális mélységgel adózzunk, így senki sem eszik már úgy, hogy közben nem csinál semmit, a szexhez minimum zenére van szükségünk és úgy általában, szerintem az internet, vagy nem is, inkább az ipari forradalom, sőt, talán már a könyvnyomtatás óta, folyamatosan lépünk ki a testünkből. Előbb-utóbb rácsatlakozunk az agyunkkal a netre, hogy aztán valami furcsa biológiai áttörés keretén belül a testünk összenőjön a technika történelmével. A jövő gyermekei jókat fognak nevetni azon, hogy az ősemberek - ezek leszünk mi - szervezetéből barna, büdös salakanyagként távozott az élelem, hogy a bőrfelületünket apró baktériumok, rákokra és férgekre emlékeztető élőlények milliói lepték el, és azon is, hogy egykoron fasszal és pinával szaporodtunk, pontosan azzal az eszközzel, amiből az a sárga vegyszer is szivárgott. Hogy lehetett így élni?, gondolják majd a leszármazottaink. Valljuk be, jogosan."