Ismét itt a nyári szünet, és Kalle Blomkvist a körtefa alatt heverészik. Igaz, nem sokáig, mert kezdődik a Rózsák háborúja: a szokásos nyári csatározás a kisváros két gyerekcsapata között. Kiderül azonban, hogy ezúttal a szokásosnál is nagyobb a tét, mert a város határában gyilkosság történt. Kalle nyomozni kezd című kötet címszereplője, a kiskamasz Kalle két legjobb barátja, Eva-Lotta és Anders társaságában megint hajmeresztő kalandokba keveredik. Átrohannak az álmos éjszakai kisvároson és a napsütötte Prérin, bejárják a kísértetjárta kastély minden zeg-zugát, és végül még a stockholmi rendőrség is az ő segítségükre szorul. Hiszen ki más oldhatná meg a rejtélyt, ha nem Kalle, az ifjú mesterdetektív?„- Gyerünk, Kalle - mondta. - Bezárom a műhelyt, bármit mondjon apa.
- Nem félsz? - kérdezte Kalle, aki jól ismerte a cipészmestert.
Anders csak vállat vont. Félni nem félt, de úgy gondolta, hogy az esetleges látogatók számára mégiscsak meg kéne okolni, hogy miért van zárva a műhely fényes hétköznapon. Tollat vett elő, és egy papírlapra ráírta:
GYILKOSSÁG MIATT ZÁRVA
A papírt rajzszöggel kitűzte az ajtóra, és elfordította a kulcsot.”
Csaknem hetven év telt el azóta, hogy Astrid Lindgren az izgalmas Kalle-trilógiával megteremtette a skandináv krimi ifjúsági változatát - most ennek a sorozatnak a második, felújított kötetét tartja kezében az olvasó. Az illusztrációkat Németh Gyula készítette.