Az első kötethez hasonlóan, (attól teljesen függetlenül használható) játékosan fejlesztő, beszélgetésre is ösztönző feladatokkal gazdagítja a kicsinyek szókincsét, serkentve fogalmi gondolkodásukat és logikai, valamint problémamegoldó készségüket is.
A füzet használatához bambinoLÜK okostábla szükséges, mely külön vásárolható meg itt: link!
Mi az a LÜK?
A LÜK egy Németországban születetett játékos tanulási segédeszköz. Jellegzetessége, hogy mindenki saját magát ellenőrizheti a feladatok megoldása után, egy ötletes okostábla segítségével. Maga a rövidítés a Logika, Ügyesség, Kitartás szavakból áll össze, (németül Lerne, Übe, Kontrolliere, azaz tanulj, gyakorolj, ellenőrizd).
Az 50 év pedagógiai tapasztalatára építő fejlesztő játékos feladatfüzeteket több országban a közoktatásban használják, mivel a tanuláshoz szükséges legfontosabb képességeket fejlesztik: megfigyelés, összpontosítás, kitartás, problémamegoldó gondolkodás.
Hogyan használjuk?
A játék egy ellenőrzőtáblából, a LÜK OKOSTÁBLÁ-ból és a hozzá választható füzetekből áll. A táblát csak egyszer kell megvenni, mellé pedig rengeteg, a legkülönfélébb tematikájú füzetekből lehet választani. Azoknak a gyerekeknek, akik még nem tudnak olvasni, írni, számolni, a bambinoLÜK kiváló alapozást jelent, sok-sok sikerélménnyel. Az okostábla nagyméretű lapocskái a kisgyermek számára könnyen kezelhetők. Óvodában, bölcsődében, otthon egyaránt a játékos tanulás kitűnő eszköze.
A szöveget nem tartalmazó feladatok alkalmasak arra, hogy a kicsi gyerekek akár önállóan is használni tudják a füzeteket, ezzel is elősegítve az önálló munkavégzés kialakulását.
Minden oldalpár egy-egy újabb játék. A cél az, hogy a játék folyamán minden felső képnek megtaláljuk a párját az alsó oldalon, és a felfedezett szabálynak megfelelően, az okostábla mind a hat műanyag lapocskáját áthelyezzük a felső oldalról az alsó mezőkre. A párkeresés szabályát a margón lévő képek segítségével találjuk meg.
A játékélmény mellett mit ad még a LÜK?
Az iskola-előkészítő füzetek az iskolakezdéshez szükséges képességeket fejlesztik. A füzetekben található feladatok fejlesztik a megfigyelőképességet, a kitartást, a logikus, problémamegoldó gondolkodást, összpontosítás, fejlesztik az általánosítás és a viszonyítás képességét.
A feladatlapok megoldása segíti a kisgyermeket abban, hogy a környezetében lévő dolgokat alaposabban megfigyelje, és megfigyeléseit,a részleteket is elemezve összehasonlítsa. Miközben játékosan bíbelődik a fontosabb részletek kiválasztásával és elemzésével, egyre kitartóbban és elmélyültebben lesz képes figyelmét egyetlen kérdés megoldására összpontosítani.
SZÁM ÉS IDŐ FOGALMÁNAK KIALAKÍTÁSA
Ez a füzet egyszerű, játékos feladatokat tartalmaz a számfogalom kialakításához és fejlesztéséhez. A feladatlapok megoldása segíti a kisgyermeket abban, hogy a környezetében lévő dolgokat alaposabban megfigyelje, összehasonlítsa és megszámlálja. Miközben a számok világával barátkozik, megismeri a számjegyeket is.
BESZÉDKÉSZSÉGFEJLESZTÉS, SZÓKINCSBŐVÍTÉS
A füzetek feladati fejlesztik a szókincset, az általánosítás és a viszonyítás képességét egyaránt, ráadásul kitartásra, összpontosításra is ösztönöznek. Érdemes a feladatok megoldása közben odaülni a kisgyermek mellé, és megbeszélni vele,hogy melyik kép-pár miért tartozik össze, így a füzet különösen alkalmas a beszédfejlesztésre is.