Gyermekem születik. És életem egyik legfontosabb kérdése lesz, hogy e kis lény mit, hogyan, miként fogad be a jelek végtelen óceánjából - hogyan tükröződöm benne én, aki gyötrelmesen és alázatosan várom, hogy észrevegyen; zörgőkkel, színes rongyokkal, kacatokkal versenyzek a kegyért, hogy megkülönböztetett helyem legyen ebben a világban, mely a csöppség tudatában alakul.
Ha felsír, rúgkapál a bölcsőben a gyermek, mélységesen megráz - életemben talán először - a kommunikáció drámája... Gyerekünkkel újraalkotjuk a nyelvet, átéljük őstörténetét, néhány - családi - nyelvújító mozgalom boldog részesei leszünk. És ha azt állítanánk, hogy soha életünkben nem írtunk verset, akkor is az az igazság, hogy minden gyerekszobában - a szülő közreműködésével - életre kel a vers.
Én megpróbáltam lejegyezni, hogy kislányom, Eszter hogyan lép be a nyelvnek és a nyelv játékainak a világába. És később - a kört tágítva - sok száz gyerek számára teremtettem lehetőséget nyelvi és költészeti játékra. (Szávai Géza)