Játékos ismerkedés a számok világával. A füzetben játékos feladatok találhatók, melyek segítik a számfogalmakhoz kötődő készségek és ismeretek kialakítását és megszilárdulását.
A feladatok nehézségi foka igen különböző, ezért a több - kevesebb fogalmával ismerkedő gyerekek épp úgy találnak benne fejtörőket, mint azok, aki már a számképek, a számjegyek vagy éppen már a műveletek birodalmával barátkoznak. A logikai gyakorlatok egyike sem lép túl a hatos számkörön. Tehát a füzet feladatai nem rónak túlzott követelményeket arra a gyermekre sem, aki eleinte csupán a viszonylag legegyszerűbb fejtörők megoldására képes. Sőt, néhány hét vagy hónap múltán örömmel fedezheti fel, hogy a kezdetben érthetetlennek tűnő oldalak a siker örömét adó játékká szelídülnek. Így a kisgyermek maga is tapasztalhatja, milyen sokat fejlődhet, ha a füzetet időről időre előveszi.
A füzet használatához miniLÜK okostábla szükséges, mely külön vásárolható meg itt: link!
Mi az a LÜK?
A LÜK egy Németországban születetett játékos tanulási segédeszköz. Jellegzetessége, hogy mindenki saját magát ellenőrizheti a feladatok megoldása után, egy ötletes okostábla segítségével.
Maga a rövidítés a Logika, Ügyesség, Kitartás szavakból áll össze, (németül Lerne, Übe, Kontrolliere, azaz tanulj, gyakorolj, ellenőrizd).
Az 50 év pedagógiai tapasztalatára építő fejlesztő játékos feladatfüzeteket több országban a közoktatásban használják, mivel a tanuláshoz szükséges legfontosabb képességeket fejlesztik: megfigyelés, összpontosítás, kitartás, problémamegoldó gondolkodás.
Hogyan használjuk?
A játék egy ellenőrzőtáblából, a LÜK OKOSTÁBLÁ-ból és a hozzá választható füzetekből áll. A táblát csak egyszer kell megvenni, mellé pedig rengeteg, a legkülönfélébb tematikájú füzetekből lehet választani.
A játék menete: A táblában található 1-12-ig számozott műanyag lapocskák megfelelő elhelyezésével lehet megoldani a feladatokat. Ha mind a 12 darabot elhelyeztük, a tála becsukása és megfordítása után, az átlátszó fedél alatt kirajzolódó minta mutatja meg, hogy jó-e a megoldás.
A játékélmény mellett mit ad még a LÜK?
Ezek között az iskola-előkészítő füzetek az iskolakezdéshez szükséges képességeket fejlesztik, az iskolásoknak készült füzetek pedig osztályonként, tantárgyankénti bontásban segítik a tanórai differenciálást, színesítik a napközis foglalkozást, és könnyebbé teszik az otthoni gyakorlást.
A feladatsorok kiválóan alkalmasak:
- képességfejlesztésre;
- egyéni differenciálásra;
- tehetséggondozásra és felzárkóztatásra;
- otthoni gyakorlásra egyaránt.