A számos belgiumi és külföldi irodalmi díjjal kitüntetett író, Maurice Carême Médua című regényére Hoffmann, Poe és Hellens fantasztikus elbeszélései mellett David Garnett A róka-asszonya volt nagy hatással. Carême 1976‑ban Médua címmel megjelent kötete, mely két, részben önéletrajzi ihletésű kisregényt tartalmaz, a címadó Méduát és a Nausicát, a fantasztikum világába kalauzolja az olvasót.
Mindkét kisregény főhőse és egyben narrátora alkotói válságban szenvedő, depresszióval küzdő művész, a Méduáé Rivière, a költő, a Nausicáé Delacroix, a festő. Mindennapi életükben különös, addig nem tapasztalt, rejtélyes események történnek, melyek kizökkentik őket belső világukból, s megmagyarázhatatlanságuknál fogva bizonytalanságot keltenek a környezetükben.
Az észlelt és elképzelt események, a valóságos és természetfeletti elemek összemosódnak, a belső hangok, álomképek, transzcendens titkokkal telített víziók egyre gyakoribbá válnak, s a főhősöknek az alkotói válság, illetve a Méduát illetően a koreai háború miatti szorongását hozzák felszínre. A hősök a képzelődés fázisain át – lázálmok, hallucinációk, delírium – a teljes meghasonlottság állapotába kerülnek. Az olvasó nem tudja eldönteni, valós vagy képzelet szülte eseményekről van-e szó, a természetfeletti jelenségek kíváncsisággal vegyített kétkedést váltanak ki benne, ingadozik a reális és irreális olvasat között. E fantasztikus univerzumban a fizikai és a szellemi világ összeolvad, a tér- és idődimenzió kitágul és új értelmet nyer.