Méltósággal megérkezni *

Lenkei doktor színes képekkel is illusztrált könyvében olyan témáról írt, ami mindannyiunkat érint: a születésről. A fontos eseményeknek szeretjük megadni a módját. Ettől vagyunk Emberek. A létezésünk fontos része a tisztelet, az áhítat, a költészet, az esztétika, az átszellemültség és az emelkedettség. Az Ember számára természetes, hogy a távozóknak megadja a végső tisztességet. Miért nem adjuk meg az érkezőknek az első tisztességet? A mai gyakorlat szerint a szülés és a születés a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető méltóságteljes, és az esemény fontosságához mért tisztelettel kezelt történésnek. 

"A könyv, amelyet a fenti címmel bocsájtottam útjára a születésről és a szülésről szól. Arról, hogy létezik egy sokkal bensőségesebb, emberibb út, mint a manapság megszokott és általánosan elfogadott módszer.

Korunkban az emberi kapcsolatokból, létezésünkből kiveszőben van a méltóság. Pedig az Ember egy szeretetre és tiszteletre méltó lény. A „modern” kor egyre inkább gépként, izmok, csontok, idegek, hormonok halmazaként, lélektelen tárgyként szemléli és kezeli az embert. A „modern” egészségügy – sajnos – élen jár a gépies, személytelen bánásmódban, gyakran egy „tömegtermelésre beállt iparághoz” hasonlatos. Mint egy mohó polip, még az olyan természetes és mindennapi, nem orvosi területeket is magához ragadta, mint amilyen a várandósság, a szülés és a születés.

Gyermeket várni, majd szülni a legtávolabbról sem kóros állapot. Az asszonyok mégis a „kór"házakban hozzák világra a jövő generációit. Nem az áldásos orvosi felügyelet jótékony hatása ellen tiltakozom, pusztán arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy amennyiben az ilyen különlegesen fontos területről, mint amilyen a születés és a szülés, kivész az emberség, mindannyiunk sorsa többé-kevésbé meg lesz pecsételve.

Könyvemet a nagyszerű francia szülészorvos, Frederick Leboyer ihlette, aki módszerével visszahelyezte a világrajövetel területére a szeretet, a tisztesség és emberség filozófiáját.

A babának megérkezésekor hihetetlenül nagy változást kell sikeresen átvészelnie, ezért minimális kötelességünk legalább nem nehezíteni a dolgát stresszelő, terhelő, fölösleges behatásokkal. Első példaként vegyük a fényt. Az újszülött szeme még sosem látta a napvilágot. Mindannyian tapasztaltuk már, mennyire bántó a sötétség után a hirtelen, erős fény. Egy dokumentumfilm érzékletesen bemutatta, hogy a napokra a mélyben rekedt bányászok szemét hogyan óvták különleges védőszemüveggel, amikor újra a napfényre kerültek. A babának is kijárna némi figyelmesség, ahelyett, hogy megérkezésekor a több ezer wattos műtőlámpa reflektorfénye vakítja el.

Az anyától történő elszakítás. a vakító fény, a hideg, az erőszakos szemcsepp, a későbbi légúti problémák, allergiák egyik fő okozójának betudható durva és legtöbbször felesleges nyákleszívás, a paskolás, pofozás, a fejjel lefelé lógatás helyett valami egészen mást, egyszerűbbet, emberibbet kéne tennünk. A középpontban senki más, mint az édesanya és a kis jövevény állhat, akiknek joga van a gyengéd bánásmódhoz, a teljes csendhez, a nyugalomhoz, a meleghez és a kellemes meghitt félhomályhoz. Nem lehet törvényszerű kritérium, hogy az újszülött ordítson, amikor békésen pihenhet, mosolyoghat is.

Másként látunk mindent, ha megpróbáljuk felvenni a születés előtt álló baba nézőpontját. A terhességi időszak megpróbáltatásait követően a babának nagy, ismétlődő nyomásokat kell kiállnia a méhösszehúzódások során, ez alatt többször is elveszítheti eszméletét. Egy felnőttet bizonyára földhöz vágna az, amit egy babának ki kell állnia, amikor félig vagy teljesen ájultan át kell préselődnie egy szűk csatornán.

A születés a babának sokkal nagyobb szenvedés lehet, mint az anyának, s öntudatos lényként mindent rögzít, amit hall, lát és érez. Egy furcsa mechanizmus révén a fájdalom pillanataiban minden erősebben rögzül. Ezek a különösen fontos információk – az adatok védelme érdekében – a „tudatalattiban” tárolódnak, ám e „felvételek” később aktiválódhatnak és különféle pszichoszomatikus betegségek (pl. asztma), viselkedési zavarok kiváltói lehetnek – különösen akkor, ha a születés pillanataiban sokan sokat és hangosan beszéltek.

Kiemelkedően fontos Leboyer módszerében a köldökzsinór tiszteletben tartása. Fontos megérteni, miért nem szabad elvágni, amíg lüktet. Leboyer sokszor megkérdezi: – „Hová rohanunk? Talán nem tudunk elegendő időt szánni arra az eseményre, amely egyetlen egyszer fordul elő egy életben?” – A lüktető köldökzsinór a hátország a baba számára, a híd, amelyen kényelmesen átkelhet abba a világba, ahol sosem használt aprócska tüdején keresztül már önmagát kell ellátnia az éltető oxigénnel. Az idő előtti beavatkozás súlyos oxigénhiányt, akár agykárosodást is okozhat.

Az édesanyáknak igényesebbnek kell lenniük, hogy a lehető legszelídebb, legemberibb bánásmódot követeljék meg orvosuktól. Az orvosoknak pedig a helytelen beidegződéseket félretéve, még több odafigyeléssel kellene végezniük munkájukat. Egyetlen példaként a helytelen légzéstechnikák megtanítását említeném, amely ugyancsak megnehezíti a szülő édesanyák dolgát. Az ún. „kiskutyalégzés”, amely egy szapora, lihegő, természetellenes mellkasi légzés, nagyon gyorsan, túlzott oxigénbevitelt eredményez. Ennek következményeként a vajúdó nő elszédül, tudatossága csökken, többé-kevésbé kábult állapotba kerül. A másik, a „vegyen nagy levegőt és nyomjon” nem kevésbé káros. Nagyon gyakran tanácsolták és tanácsolják még ma is, mint egy módot, ami megkönnyíti a kitolási szakaszt, pedig ez anatómiailag is képtelenség. Az emberi test nem így tudja kifejteni a szükséges erőt. Ez az erőltetett légzés a fő oka a vértolulásos arcnak és a bevérzett kötőhártyáknak.

Az édesanya dolga nem ilyen bonyolult, csupán természetesen kell viselkednie. Felvennie a szülés, a fájások ritmusát és együtt lélegeznie vele. Nyugodtan, lassan, természetesen a jóleső kilégzésre, mint egyfajta megkönnyebbülő sóhajtásra helyezve a hangsúlyt. A nők egyébként önmaguktól a vajúdás alatt nem a mellkasukkal, hanem a „hasukkal” lélegeznek, ez kényelmesebb és természetesebb is.

Ha a kismamák tudnák, hogy milyen sok későbbi problémájuk forrása az, ahogyan ma a szülés, a születés zajlik, ők követelnék a szelíd, kíméletes és emberségesebb módszerek bevezetését és alkalmazását, melyek reményeink szerint rövid időn belül széles körben ismertté válnak." Dr. Lenkei Gábor

Írjon véleményt a termékről