Ambrus Zoltán kortársaihoz hasonlóan szívesen bízta közlendőit érzékeny, erkölcsileg kifinomult, az összeütközéseket mélyen megélő figurákra. Művészregényei mint például az Őszi napsugár, ha más-más hangnemben is, a létezés csődhelyzeteit, a dilemmák megoldhatatlanságát ábrázolják. A gyanú (1892) című kisregénye a józan ész és logika, az önhitt racionalizmus mindenhatóságát vitatja.