„Ja, az cseh”. Ez verssor, megállapítja, hogy lengyel lányok nem Kundera nyelvén nevetnek egy poénon Róma kútjai egyikének peremén üldögélve. Nem összepréselt, kellőképen levegős verssé összálló novellák. Most elmeséljek egyet? Cowboy a szomszédom, nem az enyém, nem Schmideg szomszédja, neve Szalai Tibi, pörköltet főz a nagyanyjának, „ ruganyos léptekkel jön a sarki Sparból / zacskóból kilóga fél kiló karaj / Pörköltet főzni férfias”, „a gangon cigizik, 45 fokos szögben átnéz oda / ahol Zsanett lakik”, tévézik a nagyanyjával, kint hagyott cigarettája „füstjelet küld az apacsoknak / akik már elköltöztek a hetedik ekrületből”. Pontos. Komoly. Vicces. Meghat. „Tempósan tökölj”, mondja a gyerekének. Megtudsz mindent. „Nem szeretem a cigányokat / az oroszokat se / A zsidókkal nem lehet bajom, magam is az vagyok / Vannak kivételek / Vannak cigány és orosz barátaim / Nincsenek, de lehetnének is”, mindent tudok Schmidegről, végigolvastam. „Ez lenne hát a tolerancia: / utálhaszt bárkit, csak tartsad titokban.” Ez ő, mondom magam elé, ez nem én vagyok. „Utálom a liberálisokat is,” mondom magam elé. "Ha nem jön szembe csaj, nézem a fákat.
Kukorelly Endre