1187-ben, menyegzője napján, a megrökönyödött násznép füle hallatára, az ifjú Esclarmonde nem mond igen-t. Életét Istennek ajánlja és szeretné, ha tiszteletben tartanák a fogadalmát, apja szándékai ellenére, aki a Suttogások uradalmának főura. A fiatal lányt befalazzák a várkápolna tőszomszédságában épített cellába, ahonnan mindössze egy kis rácsos ablak nyílik a külvilágra. Esclarmonde akkor még nem sejti, ki költözik vele a sírkamrába…
Az áhított magánytól távol, Esclarmonde az élők és holtak keresztútján találja magát. Cellájából szerteszét suttogja akaratát apja uradalmában, és ez a lehelet a Szentföldig repíti.