Ez a könyv nem található meg a boltban, csak rendelésre hozzuk, kb. 3-4 nap a beszerzési idő.
Zsarnóth Attilát, a fiatal, tehetséges nyomozót nem érdekli a politika, de szereti a rendet. Igazából egy kicsit hálás is a "rendszernek", amiért "intézetis" gyerekből rendőr válhatott belőle. Az 1970-es évek elején járunk: a gazdasági reform már lefulladt, a beatkultúra, legalábbis Magyarországon, viszont épp erőre kap - nem mintha Zsarnóthot ez az új, csörömpölő zene különösebben érdekelné.
Őt most leginkább az érdekli, hogy hova tűnhetnek el egyre gyakrabban az intézetekből szökött lányok; meg az, hogy kiderítse az apja halálának titkát. Mert aligha hihető, hogy 1956-ban, amikor az "ellenforradalmárok" betörtek a börtönbe - ahol köztörvényes bűncselekmény miatt ült -, egyszerűen szívrohamot kapott a félelemtől.
Egyszer csak a két nyomozás ugyanahhoz az emberhez vezet - és talán minden titokra fény derül.
Mátyás Győző regénye ravaszul szőtt krimi - és egyben a hetvenes évek elejének bravúros felidézése.
MÁTYÁS GYŐZŐ (1954-2021) író, szerkesztő, filmesztéta, egyetemi oktató volt. 1992-ben Bilincstörők című elbeszéléskötetével jelentkezett szépíróként, majd élete utolsó két évében ismét rendszeresen publikált novellákat, valamint egy egyfelvonásos drámát.