Az út folytatódik…
Santiago de Compostela után a második állomás Tibet, az úti cél pedig a Kailasza, a keleti vallások legszentebb hegye. Tolvaly Ferenc öt hetet töltött Tibetben. Idõnként olyan veszélyes helyeken járt, ahová sok, fizikailag vagy mentálisan felkészült zarándok a legnagyobb igyekezete ellenére sem jutott el. Vándorolt ötezer méter fölötti magasságban, hóborította kietlen pusztaságban, dacolva porral, széllel, az éjszakai hideggel és a nappali forrósággal, míg végül rátalált valódi céljára, a Csendre, amely visszavezette önmagához, és választ adott a kérdéseire.
A "Tibetben a lélek" nem útikalauz. Tibetről, történetéről és a buddhizmusról annyit mond el, amennyi ennek a világnak a megértéséhez szükséges. Az alkotó szubjektív belső útját mutatja be. Arra bíztat, hogy iktassunk be zakatoló életünkbe egy csendes pihenőt, szemlélődjünk, ragadjuk meg a természet nagy mozgásait. Kövessük a felhők vonulását és olvadjunk bele Tibet óriási hegyláncok közé zárt magányosságába.
86 perc magyar hanggal, angol felirattal.