Vége jó, minden jó

Kis manók, kis és nagy bűbájosok, bölcsek és varázslók, mind ahányan vagytok, induljatok egyszeribe itt legyetek, földi ember és hegyi tündér fiának palotát építsetek! – mormogta Nagy Bűbájos, és abban a szempillantásban megtelt a kert apró manókkal, pápaszemes varázslókkal, bűbájosokkal, akik gyorsan munkába fogtak, dolgoztak éjjel-nappal, s mire az első tavaszi napsugár a fák ágai közt beszűrődött a rengeteg erdőbe, hatalmas palota állt a kis házikó helyén.” Hét nap, hét éjjel tartott a lakodalom, s mindenki nagyon boldog volt. Így végződik Bűbájosnak és Mirkó király leányának története. Vége jó, minden jó – az olvasó is megelégedetten teszi le a könyvet, egy nagy élménnyel gazdagabban. Benedek Eleknek – a magyar nép Elek nagyapójának – minden meséje élmény, szín, szó, érzelem. A világszép Nádszál kisasszony, a Többsincs királyfi, a Vitéz szabólegény és A kék liliom után ebben a kötetben még mindig új, ismeretlen motívációjú meséket talál az olvasó.

„A világ teremtése után gyönyörű szép tündérkisasszony szállott le a Firtos hegy tetejére. Vele szállt le sok-sok tündérleány, s elhatározták, hogy várat építenek. A tündér- királykisasszonynak Firtos volt a neve. De volt még egy gonosz leánytestvére, Tartod nevű: irigykedett Firtosra, merthogy az sokkal szebb volt, mint ő.

- Hiába fáradtok, én még ma éjfélig sokkal szebb várat építek. Mégpedig a te várad fundamentumkövére építem, akár tetszik neked, Firtos, akár nem - mondta Tartod.

Nevetett Firtos ezen a beszéden, nevettek a tündérek is, és aztán serényen munkának láttak. Tartod pedig hazament a Tartod nevű hegyre, s csak azt várta, hogy elkészüljenek; nosza, átrepült tündéreivel a Firtos hegyre, kifeszítették a vár fundamentumkövét, kifúrták, vasrúdra húzták, s úgy repültek vele Tartod hegye felé. Ám amikor éppen Korond fölé érkeztek, a kakasok éjfélt kukorékoltak, a vasrúd kettétörött, a kő leesett Korond vizébe. Most is ott van. Amikor a kő leesett, összeomlott Tartod vára is. Híre-pora sem maradt.”

"Egyszer egy király, amint a mezőn vadászgatott, találkozott egy parasztemberrel, s szóba ereszkedett vele.
– No, te szegény ember, mennyi pénzt szerzesz egy nap?
– Három húszast, felséges királyom.
– S mit csinálsz te azzal a három húszassal?
– Az első húszast megeszem, a másodikat kamatra adom, a harmadikat meg visszaadom.
– Nem értem – mondta a király –, magyarázd meg a mondásodat.
– Igen egyszerű ez, felséges királyom. Egy húszason kenyeret veszek, s azt megeszem. A másik húszassal a gyermekeimet táplálom, akik majd ha megöregszem, engem táplálnak. Ez a kamat. A harmadik húszast az édesapámnak adom, aki gyermekkoromban ennem adott."

Írjon véleményt a termékről