Kötetünkben a montenegrói szerző legújabb regénye, egyetlen mondat 80 oldalt átölelve és 2010-ben megjelent remek esszékötete olvasható.
A magyar mondat egyetlen mondatból álló regény, mely lassan árad és kanyarog, akár a Duna. A szöveg narrátora, egy író, vonaton utazik Budapestről Bécsbe, miután megtudta, hogy barátja, legalábbis a jelek erre utalnak, öngyilkosságot követett el a magyar fővárosban. A narrátor az utazás során visszaemlékszik a másik férfihoz fűződő, különös és szenvedélyes barátságára, és próbálja tisztázni magában barátja halálának körülményeit, melyek oly sokban emlékeztetnek Walter Benjaminéra, a filozófuséra, aki ugyancsak öngyilkos lett, amikor nem tudott elmenekülni a náci uralom elől, és aki iránt a férfi megszállottan rajongott.
A regény, miközben reflektál a történelem során Európán átvonuló menekültek sorsára, s a szerzőtől megszokott módon eljátszik a különböző összeesküvés-elméletekkel és apokaliptikus várakozásokkal, egyúttal emléket állít Walter Benjaminnak és szemléletének, melyben jól megfértek egymás mellett olyan elméletek, mint a marxizmus, a zsidó misztika és a kritikaelmélet, tanúsítva, hogy nincs olyan monolit gondolatrendszer, amely önmagában alkalmas volna a világ megragadására.
A kötet másik szövege, a Homo Sucker szellemes és gyilkos humorú eszmefuttatás a szerző regényeinek egyik visszatérő témájáról, a messianisztikus mozgalmak történetéről. Az esszék középpontjában az apokalipszist témául választó műalkotások, illetve az apokalipszis iránti vágy politikai vetületei állnak. Az Újszövetségtől Lacanig, Kafkától a mai hollywoodi filmekig, Thomas Müntzertől Leninig vezető elmélkedések a közelítő vég sötét narratívájának történetéről mesélnek.