A száműzött Rákosi (A magyar történelem rejtélyei 16.)

Cím nélküli, mínuszos hírben közölhették csak a napilapok 1971 februárjában, hogy 79 esztendős korában meghalt Rákosi Mátyás. A közzétett öt sorba jutott egy vaskos hazugság is, nevezetesen az, hogy az ötvenes években agyonhozsannázott kommunista diktátor úgymond „gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”. A tizenhét évig tartó gyógykezelés valódi neve száműzetés volt.

„A történelem elég olyan esetet ismer, hogy valakit távollétében ítélnek el, mert az illető nem akar külföldről hazatérni. Nálam azonban az eset fordított: én haza akarok térni, de bíráim ebben megakadályoznak. Normális ez egy kommunista pártban?” 1962 késő őszén fordult ezzel a kérdéssel a Magyar Szocialista Munkáspárt – elvileg – legfőbb döntéshozóihoz, a VIII. kongresszus küldötteihez Rákosi. Hosszú levelében az exdiktátor az ellen protestált, hogy a Kádár János vezette központi bizottság 1962 augusztusában kizárta őt az MSZMP-ből, mi több, utóda arról is „gondoskodott”, hogy a személyi kultusz éveiben elkövetett törvénysértések – egyébként joggal – fő felelősének bélyegzett politikus „különleges életszínvonalát” a vendéglátó szovjet testvérpárt szállítsa lejjebb. Szóban forgó fellebbezését Rákosi már nem is addigi kényszerlakhelyéről, a kaukázusi Krasznodarból adta postára, hanem a 3700 kilométerrel távolabbi kirgiz településről, Tokmakból, ahol már korántsem személyzet tálalta fel neki és feleségének a vacsorát (ahogy addig). A tokmaki házból már az ivóvízért is neki kellett kimennie a kerti kúthoz.

Írjon véleményt a termékről